Hivatalosan is bemutatkozott az új F1-es Alfa Romeo: Räikkönen már a 2019-es szerelésben

Az Alfa Romeo közvetlen az első tesztnap szabad jelzése előtt rántotta le a leplet a 2019-es konstrukciójáról, amit korábban egy ideiglenes festésben már egyszer megcsodálhattunk a fioranói shakedown során.

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing

Fotót készítette: Adam Cooper

A Ferrari „B” csapata komoly erőt képviselhet a Forma-1 új szezonjában. Az istálló az Alfa Romeo megérkezésével dimenzióugrást hajtott végre, és Charles Leclerc vezetésével még az időmérő edzéseken is képes volt parádézni a Q3-ban. És mindezt nem egy alkalommal tette meg a monacói, aki azóta Sebastian Vettel csapattársa lett Maranellóban.

Még több F1 hír:

Mondhatjuk ezt annak ellenére, hogy a tavalyi autó fejlesztését nagyon hamar leállították, koncentrálván a 2019-es gépre, amit Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi fog vezetni. A finn „Jégember” az elmúlt hét második felében lendült akcióba a csomaggal Fioranóban, amiről a videós és a képi anyagok mellett egy technikai elemzést is közölhettünk.

A csapat ma reggel tartotta meg a hivatalos bemutatóját, mivel az olaszországi shakedown privát körülmények zajlott, melynek ideje alatt a csapat a promóciós munkák mellett bejáratta a technikát, ellenőrizvén a rendszereket, valamint a Ferrari új motorját.

A hu.motorsport.com ezen a télen is végig élő közvetítést biztosít az Olvasói számára, akik ezen a linken keresztül érhetik el a folyamatos tartalmat, benne az információkkal, a hírekkel, a képekkel és a videós anyagokkal.

Érdekesség, hogy a Sauber név továbbra is ott szerepel az autón, noha a csapat és a gép nevében nem kapott helyet.

Képeken az Alfa Romeo 2019-es F1-es autója Barcelonából - a galéria folyamatosan bővül

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing
Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing
Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing, Frederic Vasseur,  Alfa Romeo Racing Team Principal
Alfa Romeo Racing mechanics with the Alfa Romeo Racing C38 under covers
Alfa Romeo Racing mechanics with the new Alfa Romeo Racing C38 under covers
Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing and Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing with the new Alfa Romeo Racing C38
Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing
Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing and Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing unveil the new Alfa Romeo Racing C38
Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing and Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing with the new Alfa Romeo Racing C38
Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing and Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing with the new Alfa Romeo Racing C38
Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing and Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing with the new Alfa Romeo Racing C38
Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing and Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing with the new Alfa Romeo Racing C38
Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing, Frederic Vasseur, Alfa Romeo Racing, Team Principal and Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing with the new Alfa Romeo Racing C38
The new Alfa Romeo Racing C38
14

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Haas F1 Team 2019-es autója, immáron a teljes valójában
Következő cikk Honda: 2019 nagyon fontos év lesz számunkra, a nyomás is nagyobb rajtunk

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország