Hivatalos: megvan az Alfa Romeo 2023-as Forma-1-es párosa!

Az Alfa Romeo kedd délelőtt bejelentette, hogy Valtteri Bottas mellett Csou Kuan-jü fogja vezetni a svájci-olasz istálló autóját 2023-ban, tehát marad az idei pilótaduó.

Zhou Guanyu, Alfa Romeo C42

DPPI

Már múlt héten beharangozta az Alfa Romeo, hogy kedden 11:15-kor fontos bejelentést tesznek, a teaser képen pedig egy tigris volt látható – ekkor még csak sejteni lehetett, hogy mi lesz a bejelentés valójában.

Pár perccel ezelőtt aztán kiderült, hogy Csou Kuan-jü marad a csapatnál 2023-ra is, ami azt jelenti, hogy változatlan páros, Bottas és Csou terelgetheti az Alfa Romeót a következő szezonban is.

Még több F1 hír:

A 23 éves kínai pilóta tavaly a harmadik lett a Forma-2-ben, idén pedig javuló tendenciát mutat az F1-es teljesítménye, eddigi legjobb eredményét a Kanadai Nagydíjon érte el, amikor nyolcadik lett.

Ezzel a bejelentéssel már csak az Alpine-nál, a Haasnál és a Williamsnél maradt egy-egy szabad hely 2023-ra, valamint az AlphaTaurinál nem biztos, hogy marad Pierre Gasly.

Flavio Briatore újra a Forma-1-ben: „Csak miatta tértem vissza!”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Binotto: Tudom, hogy sok pletyka kering erről, de nem ez az igazság!
Következő cikk Norris: Ő minden idők egyik legtehetségesebb és leggyorsabb F1-es versenyzője!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország