Hivatalos: ismét megműtik Marc Marquezt, akár a szezon hátralévő részét is kiülheti

Marc Marquez hivatalosan is megerősítette, hogy rövid időn belül negyedjére is kés alá fekszik a jobb karjával, mivel jelenleg „nem élvezi” a motorozást, és csak „szenved” a még mindig nem tökéletes egészsége miatt.

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Marc Marquez vállát még a 2020-as szezon kezdete előtt műtötték meg, majd két éve a szezon kezdetét követően el is törte a karját, így háromszor is meg kellett műteni a 2021-es szezon előtt, amelynek így is ki kellett hagynia az első két futamát, mivel a rehabilitációját többek között egy kórházi fertőzés lassította.

A mugellói időmérő után rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a Honda és Marquez, amelyen a spanyol legenda bejelentette, hogy még a mugellói futamon rajthoz áll, de azt követően az Egyesült Államokba utazik, hogy ismét megműtsék a felsőkarját és a vállát.

Marquez már tegnap meghozta erről a döntését, arra nem volt hatással az, hogy óriásit bukott a mugellói időmérő második szakaszában.

További híreink:

Marquez korábban arra panaszkodott, hogy a visszatérése óta nem tudja a korábbi stílusának megfelelően megülni a Honda motorjait – most pedig elismerte, hogy elsősorban azért nem, mert a karjában a csontok nem megfelelően gyógyultak meg, ezért azokat ismét megpróbálják átmozgatni a műtétsor alatt.

Egyelőre sem Marquez, sem a Honda nem nevezte meg, hogy az újabb műtétje után mikor térhet vissza a versenypályára Marquez, aki egyedül annyit árult el, hogy a célja az, hogy 2023-ban ismét a futamgyőzelmekért harcolhasson.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk MotoGP: Marc Marquez hatalmasat bukott, újonc pilóta a pole-ban!
Következő cikk MotoGP: Bagnaia az 5. helyről nyert, Marc Marquez top 10-es eredménnyel búcsúzik egy időre!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország