HIVATALOS: Bottas nem úszta meg büntetés nélkül a bokszutcai megpördülést!

A Mercedes versenyzője, Valtteri Bottas büntetést kapott a veszélyesnek bélyegzett bokszutcai megpördülése miatt: a finn három rajthelyes büntetést kapott, mellé pedig két büntetőponttal is „gazdagodott”.

Valtteri Bottas, Mercedes

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Egy meglehetősen bizarr megpördülést láthattunk a Mercedes-pilóta Valtteri Bottastól a Forma-1-es Stájer Nagydíj második szabadedzésén a bokszutcában, és óriási szerencse, hogy nem találta el a tőle nem messze álló mclarenes szerelőket.

A stewardok magyar idő szerint 16:20-ra idézték be a 31 éves versenyzőt, és végül úgy döntöttek, hogy három rajthelyes büntetéssel és két büntetőponttal „jutalmazzák meg” Bottast az incidens miatt, és veszélyes vezetésnek bélyegezték a történteket, amiről itt találhatjátok meg a videót.

Még több F1 hír:

 

A meghallgatás során Bottas megemlítette, hogy a múltban időt veszítettek a bokszból való kijövet során, ezért egy új megoldással próbálkoztak, mely során az autót második fokozatban indította el. 

A mozdulat során a kerekek túlságosan kipörögtek, így már nem tudta megakadályozni az autó irányváltoztatását. A manővert a bírák veszélyesnek ítélték, különösen a bokszutcába tartózkodó személyzet miatt.

A feleket emlékeztették, hogy a vonatkozó cikkelyeknek megfelelően a határidő lejártáig fellebbezhetnek az ítélet ellen.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen: Ezen a hétvégén ismét szoros lesz a harc Hamiltonnal!
Következő cikk Reagál a defektekre a Pirelli: új gumikat hoznának Silverstone-ba!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország