Hivatalos: A Mercedes visszavonta a fellebezését!

A Mercedes Forma-1-es csapata visszavonta az Abu-Dzabi Nagydíj eredményével kapcsolatos fellebbezését az FIA hivatalos párizsi díjátadó gálája előtt. Ezzel már biztos, hogy Max Verstappen marad a világbajnok.

Toto Wolff, Team Principal and CEO, Mercedes AMG, Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing, arm wrestle over the trophy on the grid

Sam Bloxham / Motorsport Images

A Mercedes hivatalosan is megerősítette, hogy visszalép a fellebezési szándékától a Abu-Dzabi eredmény megváltoztatásával kapcsolatban. Mint ismert, a német gyártó rögtön a futam után két fellebezési kérelmet is beadott, de azokat az FIA elutasította.

Ezt követően azonban megvolt a lehetősége a Mercedesnek, hogy továbbvigye az ügyet, ám most hivatalossá vált, hogy elállnak ettől a szándékuktól. Ennek értelmében most már semmi sem veszélyezteti Max Verstappen első világbajnoki címét.

A Mercedes a rajongóknak írt közleményében egyértelművé tette, hogy nehezen érti a vasárnapi futam záró szakaszában történtek körülményeit, mely során Max Verstappen a versenyigazgató hathatós közbenjárásának köszönhetően megszerezte élet első világbajnoki címét.

Még több F1 hír:

„Hitetlenkedve hagytuk el Abu-Dzabit annak láttán, aminek szemtanúi voltunk. Természetesen a játék része, hogy elveszítünk egy futamot, de az már valami más, amikor az ember elveszíti a versenyzésbe vetett hitét” – állt a közleményben.

„Lewisszal együtt alaposan átgondoltuk, hogyan reagáljunk a Forma-1-es szezonzárón történtekre. Mindig is a sportág szeretete vezérelt minket, és hiszünk abban, hogy minden versenyt érdemben kell megnyerni. A vasárnapi versenyen sokan úgy érezték, akárcsak mi, hogy a dolgok alakulása nem volt helyes.”

„A Mercedes-AMG Petronas csapata aktívan együtt fog dolgozni a bizottsággal, hogy egy jobb Forma-1-et építsünk minden csapat és minden rajongó számára, akik ugyanúgy szeretik ezt a sportot, mint mi. Az FIA-t felelősségre fogjuk vonni ezért az eljárásért, de ezennel visszavonjuk a fellebbezésünket.”

Úgy tűnik, hogy ezzel végleg lezárul az elképesztő izgalmakban bővelkedő 2021-es szezon, mely Lewis Hamilton és Max Verstappen óriási küzdelmét hozta el a rajongók számára.

Hill szerint Hamiltonnak vissza kellett volna adnia a pozíciót

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: Szupererős vagyok, már most mennék Bahreinbe
Következő cikk Toto felesége, Susie Wolff is megszólalt: Ez sz*r érzés, Lewist kirabolták

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország