HIVATALOS: 2021-től újabb éjszakai futammal bővül a Forma-1 naptára!

A Forma-1 2021-ben először látogat el Szaúd-Arábiába, miután csütörtökön hivatalosan is bejelentésre került, hogy Dzsedda városában egy éjszakai utcai futamot rendezhetnek.

Presentation of the Qiddiya Grand Prix

Presentation of the Qiddiya Grand Prix

A Forma–1 ma hivatalosan is bejelentette, hogy egy hosszú távú együttműködés részeként a Szaúdi Autós- és Motoros Szövetséggel Szaúd-Arábiában is rendeznek egy versenyt. A 2021-es futamot még Dzseddában tartják, de már épül Rijád mellett a Qiddiya nevű rendezvényközpont, amely a tervek szerint 2023-tól veszi át a helyét.

Októberben a csapatokkal is tudatták, hogy 2021-ben Szaúd-Arábiát is a versenynaptárhoz adná a sorozat a vázlat részeként, amit akkor tárgyaltak meg. A bejelentés alapján a Szaúd-arábiai Nagydíj jövő novemberben lesz, vélhetően egy héttel a szezonzáró abú-dzabi futam előtt – a teljes naptár a következő hetekben kerülhet nyilvánosságra.

Még több F1 hír:

A szaúdi állami energiaipari óriás, az Aramco márciusban lett a Forma–1 partnere, idén három futamnak is a főszponzorai voltak. Az esemény ezzel a második, éjszaka kezdődő verseny lesz Szingapúr után.

A Forma–1 elnök-vezérigazgatója, Chase Carey elmondta: „Izgatottan üdvözöljük Szaúd-Arábiát és örömmel fogadtuk bejelentésüket az utóbbi napok találgatásai után. Szaúd-Arábia igen gyorsan egy sportközponttá válhat, egyre több nagyobb rendezvény kerül ide és elégedettek vagyunk, hogy a Forma–1 is ezek között van.”

„Ez a terület roppant fontos számunkra és mivel az ország lakosságának 70%-a 30 év alatti, izgatottan várjuk, hogy új rajongókat érjünk el és az eddigieket egy olyan helyszínnel ismertessük meg, mely lenyűgöző és történelmi. A következő hetekben közzétesszük előzetes 2021-es naptárunkat, amelyet a Motorsport Világtanács elé terjesztünk majd.”

 

„A mai nap minden szempontból hatalmas áttörés” – mondta Khalid Bin Sultan Al Faisal, a Szaúdi Autós- és Motoros Szövetség elnöke. „Komolyan hiszem, hogy a Szaúd-arábiai Nagydíj lesz a legnagyobb sportesemény, amelyet valaha ebben az országban rendeztek.”

„Megvan benne a potenciál arra, hogy életeket és felfogásokat változtasson meg, hogy új közönségeket és közösségeket érjen el eddig nem látott módon. Igazán hatalmas eredmény, hogy a sport ikonjai és történelmi csapatai Szaúd-Arábiában versenyezhetnek majd a fiatal rajongók és családok előtt.”

„Mi nem rendelkezünk gazdag motorsportos történelemmel, de a szövetségünk rövid idő alatt igazán erős hírnévre tett szert az olyan világszínvonalú nemzetközi események megrendezésével, mint a Formula E-futam vagy a Dakar-rali.”

Még több F1 hír:

„Ennek eredményeképp az ország milliónyi fiatal motorsportrajongó otthona, akik közül sokan már most mosolyogva számolják vissza a napokat, hogy láthassák a hőseiket 2021 novemberében. A terveink révén a sport még több emberhez juthat majd el, egy olyan ünnep lesz ez, amely minden közösséget elér majd és mindenki számára nyitva áll.”

A Forma–1 a legújabb sorozat, amely nemzetközi motorsporteseményt rendezhet Szaúd-Arábiában. A Formula E a szezonnyitóját tartotta Diriyah-ban az utóbbi két évben, míg a Dakar-rali is az országban került lebonyolításra tavaly.

Ezek mellett számos másik sportág is tartott nagy volumenű eseményeket Szaúd-Arábiában, beleértve futball-, boksz- és teniszmeccseket is, ez azonban kritikákat indított el, mondván, hogy az ország a sport révén akarja tisztára mosni magát az emberi jogi kihágásaikkal szemben.

Az Amnesty International a múlt héten közleményt adott ki, melyben elmondták, hogy a Forma–1 „része lenne azoknak a törekvéseknek, melyekkel tisztára akarják mosni az ország borzalmas emberi jogi kihágásait”.

 

„A Forma–1 évtizedeken keresztül dolgozott keményen azért, hogy pozitív erőként hasson mindenhol, ahová versenyezni megy, beleértve a gazdasági, társadalmi és kulturális előnyöket is” – állt az F1 által kiadott közleményben, mellyel a sorozat emberi jogokkal kapcsolatos pozícióját akarták egyértelművé tenni.

„A Forma–1-hez hasonló sportok egyedi helyzetben vannak, hiszen képesek határokat és kultúrákat átlépve összehozni országokat és közösségeket, hogy mindenki megoszthassa szenvedélyét és lelkesedését az elképesztő versengés és eredmények közepette.”

„Nagyon komolyan vesszük a felelősségeinket, és egyértelművé tettük az emberi jogokkal és más problémákkal kapcsolatos álláspontunkat minden partnerünk és rendező ország felé, akik szintén elkötelezik magukat az emberi jogok tiszteletben tartása mellett az eseményeik megrendezése és lebonyolítása folyamán.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Verstappen gyorsabb Hamiltonnál az időmérőn, mondja Button
Következő cikk A Haas csapatfőnöke tudja, mekkora kockázatot készülnek vállalni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország