„Hihetetlen, hogy Alonso még mindig ilyen motivált”

Az egykori Forma-1-es pilóta, Tiago Monteiro hihetetlennek tartja a kétszeres világbajnok motivációját, továbbá elmondta, hogy Portimao fontos szerepet játszik Portugália népszerűsítésében.

Podium: third place Tiago Monteiro, Jordan Toyota EJ15

Fotót készítette: LAT Images

Tiago Monteiro a Forma-1-es visszavonulását követően hosszú ideig televíziós szakkommentátorként tevékenykedett, portugálként pedig nagyon fontosnak tartja, hogy a száguldó cirkusz 2020-ban visszatért hazájába.

„Az idei évben még mindig nem lehetséges, hogy szurkolókat fogadjunk, de Portugáliának nagyon fontos, hogy megtartsa ezt az eseményt. A pálya nagyon jó, nagyon technikás, különbözik attól, amit megszokhattunk.”

Még több F1 hír:

„Mindegyik pilóta nagyon szerette, a TV-show pedig remek volt. Ez visszahelyezi Portugáliát a térképre, ez egy fontos beruházás az ország turizmusának fellendítése szempontjából, amely remek eredményeket hoz majd" - jelentette ki Monteiro az AS kérdésére.

„Személy szerint megpróbálom követni az F1-et, amikor csak tudom, habár azt kell mondanom, hogy elég fárasztó volt követni tíz szezont mint televíziós kommentátor. Tavaly nem láttam sok nagydíjat, de idén nagyon élveztem az első két futamot, ez izgalmasnak tűnik a számomra.”

Még több F1 hír:

„Csináltunk közösen néhány virtuális versenyt” – jelentette ki Monteiro Fernando Alonsóra utalva. „Számomra hihetetlen, hogy még mindig itt van, hogy még mindig versenyképes. De ez nem lep meg engem, mert ő nagyon motivált, rendkívül határozott, agresszív vezető.”

„Az a tény, hogy visszatért a tőle megszokott szintre, jellemző rá. Ami Carlos Sainzot illeti, talán kicsit nehezebb helyzetben van, mivel egy olyan Ferrarihoz csatlakozott, amelyik nem a nyertes időszakában van.”

A Williams vezérigazgatója elmondta, mivel nyűgözte le Räikkönen az F1-es karrierje előtt…


Az Alpine-pilóta Esteban Ocon is lehetőséget kapott arra, hogy tesztelje a Pirelli 18 colos gumijait, íme egy rövid videó a szóban forgó eseményről.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff: „A riválisaink nem használták ki a kapott lehetőséget”
Következő cikk A Hondán segített a tavalyi esős Török Nagydíj?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország