„Hiba lenne”, ha a Forma–1 és a MotoGP nem dolgozna össze

Az F1 jelenlegi vezetője, Stefano Domenicali kifejtette, hogy érzése szerint „hiba lenne”, ha a négykerekű, illetve a kétkerekű királykategória nem próbálna meg minél több területen összedolgozni.

Stefano Domenicali, CEO, Formula 1

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

A versenyzési oldalon persze nem sok hasonlóság van. Ettől függetlenül az F1-nek és MotoGP-nek együtt kell működnie egymással bármilyen lehetséges módon. „Igen, kapcsolatban vagyunk, hogy javítani tudjuk a platformunkat” – mondta Domenicali a MotoGP weboldalával készített interjúban.

„Tanulhatunk egymástól, ezért ebbe az irányba kell haladnunk a jövőben. Megvan az az előnyünk, hogy két elképesztő motorsportos szériáról beszélhetünk, ezért is lenne hiba, ha nem működnénk együtt, de mindenekelőtt barátok akarunk lenni.”

Még több F1 hír:

Persze az sem hátrány, hogy az olasz nagyon is szereti a kétkerekű versenyzést. „Nagyon hálásnak érzem magam azért, hogy ennek a családnak is része lehetek. Szeretem a MotoGP-t, a motorokat, és jó látni, hogy ilyen sok motoros harcolhat a győzelemért.”

A két kategória 2019-ben például összetalálkozott egymással, amikor Lewis Hamilton és Valentino Rossi masinát cseréltek egymással Valenciában. Akkor ugyan nem nagyon beszéltek róla, de Hamilton elesett a Yamahával, de nem lett komolyabb baja, és egyébként minden remekül alakult.

Legutóbb pedig Davide Brivio volt az, aki a MotoGP-ből átjött az F1-be, miután a Suzukival világbajnok lett, majd pedig vált az Alpine csapatának versenyigazgatójává.

Horner szerint a Renault korábban csak marketing okokból volt az F1-ben

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rosberg: Alonso is olyan gondokkal küzd, mint anno Schumacher
Következő cikk Coulthard: unalmas a gumikra panaszkodó pilótákat hallgatni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország