Hatalmas Quartararo-pole Malajziában, Marquez óriásit bukott

Fabio Quartararo hozta azt, amit elvárnak tőle, és bizonyította, hogy hatalmas tehetség, megszerezvén az idei ötödik rajtelsőségét. Maverick Vinales kevéssel maradt el a Yamahával, és Franco Morbidelli is közel volt, míg Marc Marquez nagyon csúnyát esett.

Fabio Quartararo, Petronas Yamaha SRT

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

A versenyzők teljesen száraz körülmények között gurulhattak pályára a 15 perces Q1-ben, mely összességében nyugodt körülmények között zajlott a népes közönség előtt. Ez egyúttal egy nagyobb meglepetést is hozott, hiszen a sokáig vezető Mir nem jutott tovább, ellenben a legjobb időt motorozó Crutchlow igen, valamint Petrucci a Ducatival. Mir mögött közvetlen a két Espargaro végzett, majd jött Abraham, Iannone és a még mindig gyengén teljesítő Lorenzo Kallio és a tizedik Syahrin előtt.

Még több F1 hír:

A Q2 is nagyon izgalmasra sikeredett, és a versenyzők sorra múlták felül egymást, bár mindenki tisztában volt vele, hogy a fő célpont a címvédő rekorder Marc Marquez lehet, aki az utóbbi időben valóban megállíthatatlan volt. A finálé előtt Vinales állt az élen Fabio Quartararo és Morbidelli előtt, majd Crutchlow és Marquez következett, aki Millert, Rossit, Petruccit, Rinst és Doviziosót előzte meg a TOP-10-ben.

Marquez nem tudta befejezni a körét, mivel hatalmasat esett. Kisebb csoda, hogy a lábai nem törtek el vagy nem szenvedett szakadást. Szinte azonnal felállt. Borzalmas volt látni, ahogy visszacsapódik az aszfaltra, majd kigurul a fűre. Leginkább a kezét fájlalta, és az arcát fogta, de nem tűnt súlyosnak a dolog, és hordágyra, valamint mentőautóra sem volt szükség. A bokszba sétálván már a térdeivel is bajlódott, ami egy ilyen incidens után nem meglepő.

 

Végül Quartararo futotta meg a legjobb időt, aki még a sisakrostélyát is elhagyta. Rettentően örült a versenyző, akit 0.1 másodperccel Vinales követett, közel Morbidellivel, addig Miller már több mint 0.4 másodperccel volt lassabb. A TOP-5-ben Crutchlow volt még ott Rossi, Rins, Petrucci, Zarco és Dovizioso előtt. Marquez a bukása miatt csak 11. lett.

 

Hamarosan kezdetét veszi a Formula E következő szezonja, amiben már a Porsche és a Mercedes is csapatot fog indítani. Íme egy igen látványos felvezetés.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Quartararo megkapja az „A” specifikációs Yamahát jövőre
Következő cikk Jó hír, Marquez csontjai egyben vannak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország