Hatalmas nyomás nehezedett a Mercedesre a motorfejlesztés során

Az Ezüst Nyilak motorgyártásért felelős főnöke elmondta, az új konstrukció erőforrásának kialakítása hatalmas nyomást helyezett a csapat vállára és úgy érezték, valóságos terror alatt állnak.

Mercedes F1 engine

Fotót készítette: Giorgio Piola

Az elmúlt évek, sőt, évtizedek legnagyobb szabályváltozását hozta a Forma-1 2022-es idénye. A száguldó cirkusz vezetőinek egyértelmű szándéka, hogy látványosabb és szorosabb versenyekkel szolgálják ki a közönséget, emiatt pedig a csapatoknak teljesen át kellett rajzolniuk versenygépeiket.

A mérnököknek nemcsak az aerodinamikai kihívásoknak kell megfelelniük, hanem az erőforrásokat is szigorú szabályok szerint kellett kialakítaniuk. Ettől a szezontól kezdve ugyanis olyan üzemanyagot használhatnak a csapatok, amely tíz százalékban etanolból készül a fenntarthatósági szempontok miatt.

Ez okoz némi teljesítményromlást, ezért a legtöbb istállónak meg is gyűlt a baja a fejlesztéssel. Erről beszélt a Mercedes motorgyártásért felelős főnöke, Hywel Thomas is, aki elmondta, emiatt hatalmas nyomás nehezedett rájuk.

Még több F1 hír:

Ha mindez nem lenne elég, a gyártóknak mostantól 2026-ig nincs lehetőségük a motor fejlesztésére, így aki most melléfogott, illetve nem találta el az erőforrást, az ínséges esztendőkre számíthat.

James Allison, a Mercedes műszaki vezetője úgy fogalmazott, minden jó fejlesztést bele kell pakolni az erőforrásba, és emiatt amolyan "most vagy soha" attitűddel dolgoztak a holtszezonban.

„Azt hiszem, nagyszerű munkát végzett a csapat. Mindannyian tudjuk, mekkora erőfeszítéseket kellett tenni annak érdekében, hogy az erőforrás az autóba kerüljön és úgy működjön, ahogy kell. Az elmúlt évekhez képest szinte mindent meg kellett változtatnunk“ - mondta Thomas.

Mazepin: lesz még mit mondanom az elkövetkező napokban

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Masi értékeli, hogy Verstappen kiállt mellette
Következő cikk Freitas „szigorú fickó, a szabályok azok szabályok nála”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország