Hamiltonnak óvatosnak kell lennie az érdeklődési köreivel

Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője nem csak a versenyzés iránt érdeklődik, több különböző terület is érdekli. A hatszoros világbajnok elmondta, ez alapvetően erősség, de vigyáznia kell, nehogy túlvállalja magát.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Fotót készítette: Bose

Lewis Hamilton a versenyzésen kívül más dolgok iránt is érdeklődik, ezek közül az egyik terület a divat. A Mercedes és ő is többször kiemelte, hogy a csapat megadja neki a szabadságot arra, hogy a más területek iránt való érdeklődését „kiélje”, ugyanis ez felfrissíti őt, ennek következtében pedig a pályán jobb teljesítményt tud nyújtani.

De Hamilton a BBC-nek elismerte, óvatosnak kell lennie, nehogy túlvállalja magát.

További híreink:

„Nagy mennyiségű energiát vesz igénybe ez az egész, és nagy nyomással is jár. Nem csak arról szól az életem, hogy elmegyek a versenyekre, onnan hazamegyek, aztán a következő versenyig otthon is maradok, és csak edzek. Ez sokkal könnyebb lenne.”

„Ehelyett viszont rengeteg elkötelezettségem van. És szerintem ez több területen is erősség, de ha nem vagyok óvatos, akkor könnyen gyenge ponttá változhat a sok elkötelezettség.”

„Ezért folyamatosan monitorozom magam a tanácsadómmal, Marc Hynesszal és a többi sráccal. Nem az a célom, hogy velem lehessen a legkönnyebben dolgozni. Én megmondom, hogy mi a helyzet.”

„És ha valamikor úgy érzem, hogy kicsit vissza kell vennem, akkor szerencsésnek érzem magam, mert támogató emberekkel vagyok körülvéve. Például előző héten azt mondtam Bonónak, hogy nem tudok ott lenn hétfőn, helyette találkozzunk kedden, mert túlhajtottam magam, aludnom kell. Fontos, hogy megértsd a tested.” – nyilatkozta Hamilton.


A Formula E 6. szezonja előtt bemutatjuk nektek a mezőny összes csapatát és versenyzőjét, valamint a pilóták sorozatban elért eredményeit.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo örül, hogy közel van hozzájuk a Toro Rosso
Következő cikk A Ferrari volt technikai gurujának rendkívül őszinte vallomása a csapatról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország