Hamilton visszatér gyökereihez idei sisakfestésével (képek)

Mivel nemrég kezdetét vette a 2022-es F1-es szezon, Lewis Hamilton úgy döntött, leleplezi idei sisakdizájnját, amely jelentős változáson ment keresztül a korábbi évekhez képest, mivel a brit úgy érezte, vissza kell térnie a kezdetekhez.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG

FIA

A korábbi szezonokban megszokhattuk, hogy a hétszeres bajnok főként a feketét és a lilát preferálta a sisakjainál, amely remekül illett a Mercedes fekete festéséhez. 2022-re viszont visszatért a gyerekkorában használt élénk, citromsárga dizájnhoz.

„Az idei sisakommal a kezdetekhez akartam visszatérni. Bármennyire is szeretem a feketét és a lilát, a sárga jelenti a történelmem. Idén ugyanazzal az elszántsággal, motivációval és szenvedéllyel vágok neki az évnek, mint ahogyan a gokartos korszakomban tettem” – írta Hamilton fejvédőjének leleplezéséhez.

Még több F1 hír:

A sisak színe egyébként majdnem megegyezik a Lando Norris által használt színnel, persze azért nem lesz olyan nehéz megkülönböztetni a két pilótát, mivel teljesen eltérő autókban ülnek. A MotoGP-t kedvelőknek pedig Valentino Rossi juthat eszükbe Hamilton új sisakjáról.

 
 

Vajon szerencsét hoz a britnek a gyerekkorára emlékeztető sisakfestés, és meg tudja majd vele szerezni a nyolcadik bajnoki címét? Ezt csak a szezon végeztével fogjuk tudni megmondani.

A McLaren új megoldással igyekszik elejét venni a további fékgondoknak

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren pilótai nem értik, hol marad a tempójuk
Következő cikk Perez is kritizál: a Netflix már „túl messzire ment” a legújabb évaddal

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország