Elemzés

Hamilton Vettel kuplungjára vált

Lewis Hamilton a Magyar Nagydíj szabadedzésein egy olyan kuplungot próbál ki, amellyel a Ferrari már jó ideje kísérletezik Sebastian Vettel esetében, és amellyel elkerülhetőek a rajtnál a kipörgések.

Mercedes AMG F1 W10, cockpit

Giorgio Piola

Giorgio Piola F1-es technikai elemzései

Giorgio Piola technikai elemzései a Forma-1 világából. Minden, ami a technika, bepillantás a kulisszák mögé. Piola egy kimagasló újságíró a Forma-1 világából, a technika a szakterülete. Az olaszországi Genovában született, 1969 óta aktív részese a sorozatnak, miközben több ezer illusztráció fűződik a nevéhez, melyeket a világ legrangosabb autóverseny kiadványai vettek át.

Az ötszörös világbajnok a Hungaroringen kísérletezhet a koncepcióval, amelynek köszönhetően Hamilton képes lehet jobban kezelni a nyomaték felszabadítását, ezzel elkerülve a startnál a kipörgést. Sebastian Vettel számára a Ferrari már egy éve bevezette ezt a megoldást.

Még több F1 hír:

Olyan kuplungkarról van szó, amelyet a pilótának csak álló helyzetben kell kezelni. Hamiltonnak, mint a legtöbb versenyzőnek két kar állt rendelkezésére a kormány mögött, de a brit most úgy döntött, eltér csapattársától, Valtteri Bottas ugyanis maradt a megszokott verziónál. Hamilton egy speciális megoldással kísérletezik, amely lehetőséget biztosít a kuplung fokozatosabb és pontosabb kioldására, így elkerülve a hajtó kerekek kipörgését, amikor a rajtjelek kialszanak.

Az viszont nem világos, hogy a Mercedes miért éppen most döntött a megoldás mellett, amelyet a legnagyobb riválisnál már egy éve használnak.


Egy újabb érdekes és exkluzív videós anyag arról, hogy miként alakulnak át a 2021-es F1-es autók, melyek csak nagyon kevés ponton fognak hasonlítani a jelenleg használt versenygépekre.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes nagy technikai csomagja a nyári szünet előtt: videó
Következő cikk A McLaren a diffúzoron változtat a nagyobb terhelés érdekében

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország