Hamilton vért izzadt a Mercedesszel, miközben a Hondát méltatja

Lewis Hamilton a finn csapattársához, Valtteri Bottas-hoz hasonlóan nagyon küszködött a volán mögött a Red Bull Ringnen. Ezzel azonban a szenvedés nem ért véget a Mercedes számára.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, in the drivers parade

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, in the drivers parade

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Ez volt az idei első olyan hétvége, amikor nem a Mercedes nyert. Bahreinben, Bakuban, Monacóban és Kanadában is kikaphatott volna a címvédő, de valami mindig közbeszólt a riválisoknál, akik azonban a Red Bull Ringen megállították a bajnoki éllovast, ráadásul az első két helyen két különböző istálló végzett a Red Bullal és a Ferrarival.

Még több F1 hír:

Először Toto Wolff, a Mercedes csapatának első embere beszélt a nagy technikai kihívásról, ami akár a versenyükbe is kerülhetett volna. Valtteri Bottas szintén azt erősítette meg, hogy komoly gondjaik voltak, akárcsak Lewis Hamilton, aki azonban még csak a dobogóra sem tudott felállni.

„Ez több szempontból is egy igen kemény verseny volt, kezdve a sérült első szárnnyal, és a hűtési problémákkal, amik miatt folyamatosan időt veszítettem a pályán. Nagyon keményen kellett dolgoznom a pilótafülkében, hogy mindent kezelni tudjak. Összességében ez volt a maximum, mert szinte végig csak arra kellett koncentrálnom, hogy a helyzet ne érje el a több mint kritikus szintet.”

„Olyan keményen nyomtam, ahogy csak tudtam, miközben annyira vigyáztam a technikára, ahogy csak tudtam. A kettő azonban nincs jóban egymással, amivel csak egyre nagyobb lett a hátrányomon. A hőmérséklet korlátozott volt, és innentől kezdve ez a verseny erről szólt számunkra. Plusz nyilvánvalóan megsérült az autóm, ami kicsit frusztráló volt, és az elemet le is kellett cserélni a kiállásnál, ami újabb fontos másodpercekbe került. Sok időt buktam ezzel, és visszaestem az 5. helyre.”

„Küszködtünk a hőmérséklettel, de valahogy meg kellett oldanunk a helyzetet, mert a problémák egyre nagyobbak lettek volna. Ez egy nagyon nehéz és hosszú verseny volt ebben a formában. A korlátozások miatt gyakorlatilag senkihez sem tudtam elég közel kerülni. Ez egy olyan futam volt, amikor csak a saját autómmal kellett foglalkoznom, miközben lemondok az igazi tempóról.”

Charles Leclerc, Ferrari SF90, leads Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10, Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10, Lando Norris, McLaren MCL34, Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38, Sebastian Vettel, Ferrari SF90, Max Verstappen, Red Bull Racing RB15, and the rest of the field at the start

Charles Leclerc, Ferrari SF90, leads Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10, Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10, Lando Norris, McLaren MCL34, Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38, Sebastian Vettel, Ferrari SF90, Max Verstappen, Red Bull Racing RB15, and the rest of the field at the start

Fotó készítője: Glenn Dunbar / LAT Images

„Őszintén szólva fogalmam sem volt, hogy mi megy a háttérben. Rádióztam a csapatommal, és tájékoztattak a helyzetről, de eddig nem voltak ilyen problémáink, így nem tudom azt sem, hogy mi lesz például Magyarországon… És még lehetnek más helyek is, nem tudom. Nem beszéltem még erről a csapattal, de szerintem nem lesz sok olyan helyszín, ahol ekkora lesz a kihívás a hőmérséklettel. Ugyanakkor még legalább egy ilyen lesz a szezon során, talán Mexikó, ami mindig nagy kihívást jelent a motoroknak, vagy valami hasonló.”

„Nem hiszem, hogy ez a hétvége bármire is figyelmeztetett volna bennünket, mivel eddig sem voltunk önelégültek. Nem voltunk elégedettek azzal, amiket elértünk, mert mindig keményen dolgozunk. Tudtuk, hogy ez egy nehéz hétvége lesz számunkra, és valószínűleg fájdalmasabb volt, mint gondoltuk. Egyáltalán nem voltunk önelégültek, mert a srácok nagyon keményen dolgoztak. Egyszerűen most csak egy ilyen napunk volt.”

„A Forma-1-nek is örülnie kell a mai eredménynek, hiszen két fiatal és nagyon tehetséges pilóta végzett az első két helyen. Ez egy olyan hétvége volt, amire nem lehet igazán panaszkodni. Egy héttel ezelőtt sok volt a kritika, most pedig jön egy olyan futam, mint ez… Ez tetszik, és izgalmas, de mindig vannak olyan futamok, amik kissé unalmasak. Ilyen a versenyzés, nem lehetünk mindig a legmagasabb szinten. Mi a technikai kihívások miatt nem lehettünk harcban a győzelemért, mert más esetben még izgalmasabb és látványosabb lehetett volna a futam. Manapság pedig nagyon technikai jellegű a formula, és ezt a saját bőrünkön tapasztaltuk.”

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, in the drivers parade

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, in the drivers parade

Fotó készítője: Glenn Dunbar / LAT Images

„A következő verseny Silverstone-ban lesz, tehát a hazai nagydíjam jön. Ez már egy hosszabb pálya, és a feltételek is mások lehetnek. Mindig vannak rövidebb pályák, ahol még a kisebb egyenesek is sokat hozhatnak a konyhára a Ferrarinak, mint azt láthattuk ezen a hétvégén is. Egyelőre rendkívül gyorsak ezen a területen. A hosszabb pályákon még nem látom ezt, és úgy gondolom, hogy Silverstone-ban jónak kell lennünk. Azt feltételezem, hogy szoros lesz, de egyelőre nem tudom, hogy a mai problémák pontosan mikre vezethetőek vissza, aminek még utána kell járnunk. A következő helyszín ebből a szempontból is más lehet, és jók a lehetőségek az előzésre. Sajnos most nem voltunk abban a helyzetben, hogy ezt megtegyük. Remélhetőleg ez a következő nagydíjon változni fog.”

„Ezzel együtt gratulálni szeretnék a Honda sikerének, ami nagyszerű hír a sportunk számára, főleg azok után, hogy milyen nehéz éveket tudhatnak maguk mögött a McLarennél. Csak azt mutatja, hogy ez nem mindig a motorról szól, hanem a gyártó és a csapat munkájának kombinációjáról, ami összehangolja a hűtést és magát a csomagot, annak működését. És ez nyilvánvalóan jók működik számukra, szóval gratulálok nekik.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas végig azért küzdött, hogy ne robbanjon fel a Mercedes motorja
Következő cikk Red Bull: „Máskor minket fognak büntetni, és nem tudjuk, miért voltunk ilyen jók”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország