Hamilton szembeszáll az FIA-val: Sokszínű F1-et akarok!

Lewis Hamilton évek óta az egyik legnagyobb harcosa a szólásszabadságnak, és gyakran kifejti a véleményét kényes társadalmi ügyekről. Most elmondta, nem érdeki az FIA új szabálya, ő ugyanis szeret más úton járni, mint mások.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG arrives at track

Fotót készítette: Carl Bingham / Motorsport Images

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton nemcsak a versenypályákon mutatott teljesítményével vívja ki rendre a Forma-1-rajongók figyelmét, hanem a különcségével és a kényes politikai vagy társadalmi témákban való felszólalásával is.

Többek között az ő kezdeményezésére térdeltek le hosszú időn keresztül az F1 tagjai a versenyhétvégék során, amivel az egyenlőség melletti kiállásra szerette volna felhívni a figyelmet.

Részben emiatt, részben az egyes megnyilvánulások negatív következményei miatt az FIA úgy döntött, hogy megpróbálja kiszorítani az F1 közegéből a sporton kívüli dolgokat, emiatt hoztak egy szabályt, ami korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát bizonyos ügyekben. Hamilton azonban a Svájci UBS Bank-nak egy videóban elárulta, ez nem fogja őt visszatartani.

Még több F1 hír:

„Azt hiszem, ez részben beleivódott a személyiségembe. Soha nem voltam jó abban, hogy betartsam a szabályokat. Ha valaki azt mondja nekem, hogy nem tehetek meg valamit, akkor mindig is arra törekedtem, hogy bebizonyítsam, tévednek.”

„A célom az, hogy ez a jövőben megváltozzon” – folytatta a brit a sokszínű F1-ért folytatott küzdelmével kapcsolatban. „Úgy gondolom, hogy a sokszínű csapat bizonyítottan jobb egy szervezet számára. Több a jó ötlet, a kreativitás, és azt mutatják, hogy a csapatok teljesítménye is jobb, ha sokszínűbbek.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vadító: Ilyen lesz a Ferrari 2023-as csapatruházata (képpel)
Következő cikk 1996-os év világbajnoka: Munkanélküliként, jelzáloghitellel hirtelen Prost mellett találtam magam

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország