„Hamilton spanyolországi győzelmével megmentette Bottast”

A Renault korábbi F1-es versenyzője, Jolyon Palmer úgy véli, Valtteri Bottas igen nagy bajban lett volna, ha végül nem Lewis Hamilton nyeri a Spanyol Nagydíjat. A finn némileg habozott, amikor a csapat a brit elengedésére utasította.

Valtteri Bottas, Mercedes W12

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A frissebb gumikon Lewis Hamilton látványosan közeledett a verseny végén az előtte haladó Valtteri Bottasra és Max Verstappenre. Mivel a másik Mercedest irányító finnek kevés esélye volt Verstappen ellen, a Mercedes burkoltan, de félreérthetetlenül Hamilton elengedésére kérte őt.

A finn végül eleget tett az utasításnak, ám kicsit várt ezzel. Palmer úgy véli, hogy ha végül ezen múlott volna Hamilton győzelme, Valtteri Bottas nem tette volna zsebre, amit ezért kap.

Még több F1 hír:

„Bottas engedetlensége miatt a Mercedes komoly árat is fizethetett volna” – írta Palmer az F1.comon vezetett rovatában. „Ha Hamilton emiatt maradt volna le a győzelemről, az esetnek súlyos következményei lettek volna.”

„A csapattársad elengedése egy tőrdöféssel tud felérni, különösen, ha különböző stratégián vagytok. A versenyző ilyenkor úgy érzi, hogy a csapat teljesen a másik versenyző mögött áll. Nem szabad azonban elfelejteni, kitől kapod a fizetésed.”

„Bottas nem elég jó ahhoz, hogy egy egész éven keresztül a csapat élversenyzője legyen, ezért rendre támogatnia kell csapattársát” – hangzott a brit véleménye.

Valtteri Bottas jövője körül az elkövetkező hetekben minden bizonnyal izgalmas hírekre számíthatunk majd. A finn versenyző szerződése 2021 végén lejár, helyére George Russell és Esteban Ocon is pályázik.

Mazepin helyzete miatt nem érezheti át tetteinek következményeit?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff: A focis fiaskó jobb fényben tűnteti fel a Forma–1-et
Következő cikk Hamarosan eltűnhetnek a szélcsatornák?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország