Hamiltont rasszista támadások érték, az FIA és a Mercedes is reagált

A Forma-1 vezetői, a Mercedes és a Red Bull alakulata, illetve a versenyzők is maximálisan elítélték azokat a rasszista megnyilvánulásokat, melyek a Brit Nagydíjon bekövetkezett incidens után érték Lewis Hamiltont.

Lewis Hamilton, Mercedes, 1st position, on the podium

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Mint ismert, Lewis Hamilton és Max Verstappen a Brit Nagydíj első körében ütköztek egymással, melynek következtében a holland óriási sebességgel a gumifalnak csapódott. A versenybírók arra a megállapításra jutottak, hogy a brit rekorder hibázott, így 10 másodperces időbüntetéssel sújtották.

A szankciók ellenére azonban Hamilton képes volt megnyerni a futamot, ezzel pedig jelentősen lecsökkentette a különbséget, amely a silverstone-i verseny előtt közte és holland riválisa között húzódott.

A Red Bull érthetően rendkívül dühös és csalódott volt az eset miatt, Jos Verstappen és Helmut Marko egyenesen odáig ment, hogy a hétszeres világbajnokot ki kellett volna inteni a futamból. A csalódottság a Mercedes közösségi médiás felületein is megmutatkozott, ahol a Verstappen-drukkerek elégedetlenségüknek adtak hangot a futam után.

Még több F1 hír:

A kulturált és kevésbé kulturált üzenetek mellett rögtön elszaporodtak a rasszista vélemények is, sokan majmot ábrázoló piktogramokat küldtek a német gyártónak, hogy ezzel is odaszúrjanak egyet Hamiltonnak.

Ezt a viselkedést mind a Forma-1, mind a Mercedes határozottan elutasította egy közös közleményben, melyet a futamot követő másnap reggelen tettek közzé: „A tegnapi Brit Nagydíj alatt, illetve utána Lewis Hamiltont számos rasszista támadás érte a közösségi médiában a versenyen történt ütközés következtében.”

„A Forma-1, az FIA és a Mercedes-AMG Petronas F1 Team a lehető leghatározottabban elítéli ezt a viselkedést. Ezeknek az embereknek nincs helyük a mi sportunkban, és azt kérjük, hogy a felelősöket vonják felelősségre a tetteikért.”

 

„A Forma-1, az FIA, a pilóták és csapatok egy sokszínűbb és befogadóbb sport felépítésén dolgoznak, és az ilyen elfogadhatatlan online gyalázkodást fel kell deríteni és el kell lehetetleníteni” – áll a közleményben.

FRISSÍTÉS: A Red Bull is közzétette álláspontját az üggyel kapcsolatban. Az alakulat így nyilatkozott: „Habár kemény riválisok vagyunk a pályán, mindannyian egységesen a rasszizmus ellen vagyunk. Elítéljük a csapatunkkal, versenytársainkkal és szurkolóinkkal szembeni rasszista gyalázkodásokat.”

Coulthard és Webber szerint Hamilton volt a hunyó a balesetnél…

Előző cikk Masi: A csapatok megegyeztek abban, hogy ne a következményeket vizsgáljuk a büntetéseknél
Következő cikk Honda: Verstappen motorjának károsodása talán nem olyan jelentős

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország