Hamilton nem számolja hibának a bakui esetet, a Mercedes változtat a kormányán

Lewis Hamilton, a Mercedes hétszeres bajnok pilótája pont nélkül maradt Bakuban, viszont nem számolja hibának, hogy véletlenül megnyomta a magic-gombot, a német istálló pedig reagált a történtekre.

Lewis Hamilton, Mercedes W12, locks up at the restart and runs off the circuit whilst battling for the lead with Sergio Perez, Red Bull Racing RB16B

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Miután Max Verstappen az élen autózva defektet kapott az Azeri Nagydíjon, piros zászlóval megszakították a versenyt, majd az újraindításnál Lewis Hamilton kis híján átvette a vezetést Sergio Pereztől, viszont az 1-es kanyarnál véletlenül lenyomta a magic-gombot.

Ennek következményeképpen szinte teljesen kikapcsolt a hátsó fék, Hamilton nem tudta bevenni a kanyart, és így pont nélkül zárta a versenyt. A Mercedes technikai igazgatója, Mike Elliott is megerősítette, hogy a magic-gomb állt az 1-es kanyarnál történtek mögött.

A Francia Nagydíj sajtótájékoztatóján pedig Hamilton elmondta, hogy a Mercedes változtatott a kormányán: bár a gombok eloszlása nem változott, de most már egy „burok” segít neki abban, hogy ne nyomja meg véletlenül a gombot.

További híreink:

„Nem mozdítottuk el a magic-gombot, hanem egy „burkot” tettünk rá, hogy a jövőben ne tudjam véletlenül benyomni. Viszont ez csak egy rövid távú megoldás” – tette hozzá a 36 éves brit.

„Nyilván nem túl egyszerű a kormányon változtatni vagy áthelyezni a gombokat, de majd keresünk egy olyan megoldást, ami hosszabb távon is működőképes lesz” – mondta Hamilton.

Ezt követően arról ejtett szót, hogy nem számolja hibának az esetlegesen a futamgyőzelmébe kerülő bakui esetet, és visszautasította azt a feltételezést, mely szerint a Verstappen jelentette nyomás miatt történt, ami történt.

 

„Egyértelmű, hogy ez nem Max nyomására történt. Én nem is számolom hibának a dolgot, és nem emlékszem, melyik volt az ezt megelőző hibám. De nem érzek semmiféle nyomást, meglehetősen nyugodt vagyok, nem lehetek mindig tökéletes.”

„Szerintem a hiba az, amikor elvéted a fékezési pontot és lemész a pályáról vagy a falnak ütközöl, de nem ez történt. Ez egy ki nem kényszerített baki volt, és ez egy olyan dolog, ami folyamatosan „lecsaphatott” volna, bármikor benne volt a pakliban, hogy ez történik.”

„Sajnos elég kemény, ami történt, de tanulunk a tapasztalatból és továbblépünk a történteken” – zárta Hamilton.

Ezekre az F1-es trükkökre csap le az FIA a bakui defektek után…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas reagált a távozásáról szóló pletykákra
Következő cikk Perez alig ünnepelt a győzelme után, ráadásul a trófeát sem tarthatta meg

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország