Hamilton szkeptikus a holnapi esélyeivel kapcsolatban...

A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton a 10 rajthelyes büntetése miatt a 11. pozícióból rajtolhat majd a vasárnapi Török Nagydíjon. A brit pilóta elégedett a szombaton végzett munkájukkal, azonban úgy véli, nem lesz könnyű dolga holnap.

Lewis Hamilton, Mercedes

Lewis Hamilton, Mercedes

Jerry Andre / Motorsport Images

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Török Nagydíj kvalifikációján, azonban a motorcseréje miatt 10 rajthelyes büntetést kap, így helyette a csapattársa, Valtteri Bottas indulhat a pole-ból.

A brit az időmérő után elégedetten nyilatkozott, hiszen ő volt a leggyorsabb, azonban arra is rátért, hogy nem lesz könnyű dolga a 11. pozícióból rajtolva.

További híreink:

„Ez a pálya egészen csodálatos ezzel a tapadási szinttel. Nagyon trükkös volt a kvalifikáció, ugyanis foltokban nedves maradt a pálya, és nagyon nehéz volt a megfelelő hőmérsékletre hozni az abroncsokat.”

„A csapat pedig nagyszerű munkát végzett azzal, hogy a megfelelő időben küldött ki minket a pályára. Holnap minden tőlem telhetőt meg fogok tenni. Nehéz dolgunk lesz, mert mindenki ugyanolyan gumikon fog rajtolni.”

„A legutóbbi versenyen láthattuk, hogy onnantól kezdve, hogy Max feljött a hatodik helyre, nagyon nehéz volt előznie. Viszont van egy hosszú egyenes is a pályán, és majd meglátjuk, mit tehetünk holnap” – tette hozzá Hamilton.

Fernando Alonso tavaly két pilóta miatt kapcsolta be a TV-t…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton volt a leggyorsabb a török időmérőn, de Bottas rajtolhat az élről!
Következő cikk Verstappen: a tegnapi naphoz képest ma a maximumot nyújtottuk

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország