Hamilton: nagyon szoros volt a mezőny, tökéletes kör kellett

Lewis Hamilton szerezte meg a 2020-as Olasz Nagydíjon a pole-pozíciót, az első olyan időmérő edzésen, amelyet a partimódok betiltása után tartottak. A brit pilóta új körrekordot is futott.

Polesitter Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A Mercedes fölénye az időmérős motormódok betiltása után sem lett kisebb, borítékolható volt, hogy valamelyik W11 fogja megszerezni a pole-pozíciót, Lewis Hamilton pedig ismét a legjobbkor húzta elő azt a kevesebb, mint 1 tizedet, amivel megverte csapattársát, Valtteri Bottast.

A Mercedes a Q3-ban még egy apró trükköt is előhúzott, és ahelyett, hogy várták volna az óra ketyegését, a kerékcserék és tankolás után szinte egyből kiküldték őket a pályára, amire nem volt a többi csapat felkészülve, így nem adtak senkinek szélárnyékot.

„Fantasztikus teljesítményt nyújtott ma a csapat, az időzítések is remekek voltak, amikor a pályára küldtek minket” – értékelt az időmérő után Hamilton. „Nem volt a legegyszerűbb időmérő, láthattátok, hogy mennyire szoros volt a mezőny, szóval tökéletes kört kellet összerakni.”

„Ez szerintem sikerült is, szóval elégedett vagyok a köreimmel, de Valtteri végig nagyon, nagyon közel volt. Az időmérő előtt a tempót keresve pár nagyobb változtatást is végeztünk, szóval kicsit ideges voltam az elején, de végül a helyes döntéseket hoztuk meg.”

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

Hamiltontól azt kérdezték még, milyen ezekkel az autókkal itt versenyezni, amellyel nem csak, hogy új körrekordot állított fel Monzában, de a Forma-1 leggyorsabb, legnagyobb átlagsebességű körét is megfutotta 264.362 km/h átlagsebességgel.

„Az évek során volt, amikor kevesebb leszorítóerővel, és kisebb tapadással mentem, de ma, hogy ilyen magas volt a hőmérséklet, a tapadás nagyon magas volt, az a sebesség, amellyel keresztól megyünk a Lesmokon fantasztikus.”

„Az alacsonyabb sebességű részek trükkösek, de a kör többi részén minél jobban támadni akarod a kanyarokat, minél nagyobb minimum sebességgel, és ez nagyon nem egyszerű ezekkel a hosszú egyenesekkel.”

Vettel és Russell a Q1-es incidensről.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Vettel és Russell a Q1-es incidensről
Következő cikk Sainz száguldott be a harmadik helyre a szombati kvalifikáción

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország