Hamilton: Mindig is úgy éreztem, hogy az F1-ben nem könnyű önmagadnak lenni

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton a divatról nyilatkozott, és azt gondolja, hogy a Forma-1 világa nagyon távol esik a divat világától, és nem könnyű önmagának lennie a száguldó cirkuszban.

MicrosoftTeams-image (8)

A Mercedes-pilóta Lewis Hamilton arról is ismert, hogy egyáltalán nem szokványos ruhákban szokott megjelenni a paddockban, és Törökországban is így tett. A hétszeres világbajnok csütörtökön egy feltűnő fék-fekete kiltet és nadrágot viselt, amelyhez egy hozzáillő Burberry dzsekit vett fel.

És bár a rajongók körében meglehetősen megosztó az öltözködése, Hamilton azt mondta, a nagyobb jót hozhatja el, ha megmutatja, hogy ennyire jól érzi magát a neki tetsző ruhákban.

„Elég merész a kilt. Nagyon tetszik, amit a Burberry csinál, és egyszerűen imádom ezt a ruhát. Az interneten szoktam nézegetni a különböző képeket, és mindig találok olyan dolgokat, amik tetszenek.”

További híreink:

„Pár évvel ezelőtt a GQ-val forgattam egy kiltben, amit kifejezetten a Tommy Hilfigerrel készítettünk, ami szintén gendersemleges volt. Bárki azt viselhet, amit csak akar. Lesznek emberek, akik ezt nem értik meg, de ez rendben van.”

„Remélhetőleg előbb-utóbb nyitottabban fognak állni a dologhoz, és hagyni fogják, hogy az emberek olyanok legyenek, amilyenek lenni akarnak.”

Hamilton, aki nemrég a Met-gálán és a párizsi Fashion Weeken is részt vett, azt mondta, hogy az érdeklődése rendkívül távol áll attól, amit az emberek az F1-től várnának.

„Természetesen a divat világa teljesen más, mint az F1. A Forma-1 nyilvánvalóan nem erre koncentrál, ez egy nagyon hivatalos sport, amelyben gyakorlatilag nincsen divat” – magyarázta a brit.

 

„Mindig is úgy éreztem, hogy ez egy olyan hely, ahol nem könnyű önmagadnak lenni. És amikor elmentem egy divatbemutatóra, akkor láttam, hogy különböző élethelyzetből érkező emberekkel vagyok körülvéve, akik különböző módokon fejezik ki magukat.”

„Szeretem ezt a környezetet, ahol ki tudom fejezni magam, és ugyanezt teszem a versenypályán is. És szabadnak érzem magam amiatt, hogy ezt megtehetem. Örülök annak, hogy el tudok szakadni a sporttól, hiszen a szezon intenzitása minden szereplő számára nehéz.”

„Tehát nagy terhet vesz le a vállamról, hogy másra is koncentrálhatok. Így pedig mindig frissen térek vissza, amikor a nagydíjakra megyek, hiszen nem egyfolytában erre gondolok” – zárta Hamilton.

Így folytatja a Red Bull és a Honda 2022-től…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Max Verstappen: Nem változtatná meg az életemet, ha nem lennék világbajnok idén
Következő cikk Mazepin megkapta Grosjean egykori mérnökét a következő két futamra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország