Hamilton: Még sosem volt olyan versenyző az F1-ben, mint én

Lewis Hamilton egy nyilatkozatában azt mondta, hogy hiába nem sikerült eddig senkinek a 300. futama után versenyt nyernie, neki sikerülhet.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG

Fotót készítette: Michael Potts / LAT

Míg 2014 és 2021 között Lewis Hamilton 6 világbajnoki címet szerzett, kétszer pedig a második helyen végzett, addig 2022-ben magához képest hátul, a hatodik pozícióban futott be a pontversenyben.

A hétszeres világbajnok a Formule1.nl-nek adott interjújában azt mondta, eltökéltebbé vált a Mercedes a drámai 2021-es szezonfinálé után, de tavaly egy ponton rájött, hogy nem harcolhat a címért:

„A tavalyi év kapcsán azt tudom mondani, hogy csapatként még rugalmasabbá és eltökéltebbé váltunk. Az eltökéltségünk abból származott, hogy vissza akartunk vágni 2021 után.”

Még több F1 hír:

„Aztán egy bizonyos ponton már azt gondoltam, hogy ’Istenem, ezzel a kocsival tényleg nem tudunk harcba szállni a világbajnoki címért’.” – mondta Hamilton, aki számára végül a 9 dobogós helyezése jelentette a csúcspontot.

Amikor Hamiltont szembesítették azzal a ténnyel, hogy az F1 történetében még senki nem volt képes arra, hogy a 300. futama után is versenyt nyerjen, a 310 nagydíjrajtnál járó Mercedes-pilóta így válaszolt:

„De még sosem volt olyan versenyző, mint én” – mondta a 38 éves brit, aki tavalyhoz hasonlóan idén is George Russell társa lesz a csillagos márkánál.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ki az utóbbi 15 év legjobb F1-es pilótája a csapatfőnökök szerint?
Következő cikk Licitre bocsátják Michael Schumacher első F1-es autóját, de lesz ennél drágább kocsi is az aukción

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország