Hamilton: a múlt vasárnap is csak egy nap volt számomra a versenyzésben

Lewis Hamilton továbbra sem fogta fel, mit vitt véghez a Mercedesszel 2018-ban, szüksége van némi időre, hogy felfogja és feldolgozza a történteket. Az ötszörös világbajnok nem igényli, hogy nagy feneket kerítsen a címszerzésnek.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 celebrates with his team

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 celebrates with his team

Simon Galloway / Motorsport Images

Hamilton két futammal a bajnokság vége előtt megvédte címét, holott a szezon első felében közel sem tűnt reálisnak egy ilyen forgatókönyv. A brit versenyző pár nappal később elmondta, még mindig hihetetlen számára, amit elért.

„Szükség lesz némi időre, hogy tényleg feldolgozzak mindent, ami történt”- mondta Hamilton, pár nappal a címvédés után. „Egyszerűen nagyon büszke vagyok. A verseny után a mérnökökkel voltam, ittunk egyet közösen. Remek volt mindenkit látni. Mindenki egységet alkot, mindenki annyira keményen dolgozott idén, mindenki emelte a tétet. Én pedig a lehető legjobbat akarom nyújtani nekik. Hiszem, én csak egy szem vagyok a láncban, mert olyan sokan veszünk részt ebben. Egyszerűen nem sikerülne mindez, ha nem venne benne részt minden egyes egyén. A láncolat nem működne.”

„Egyszerűen büszke vagyok rá, hogy teljesíteni tudtam az én helyemen. Hosszú kaland volt ez velük. Már hat éve vagyok a csapattal. Az első naptól fogva hittem, mióta csatlakoztam ehhez a csapathoz, hogy valami nagyszerű lehetséges. Nézzék, mit értünk el együtt. Most azzal kell teljessé tenni az évet, hogy megnyerjük a konstruktőri címet.”

Azt is elmondta, sokan nem látnak a színfalak mögé, legyen szó arról, mennyire kemény feladatuk volt idén Vettel és a Ferrari ellen.

„Azok, akik néznek minket, csak a jéghegy csúcsát látják”- mondta Hamilton. „Ha azt látod a tévében, hogy valaki sikeres, akkor nyilvánvalóan nincs ott a teljes leírás arra vonatkozóan, mit tettek annak érdekében, eljussanak oda. Csak a sikert látod, amiben részük van.”

„Ez volt a legkeményebb szezon, ha azt vesszük alapul, mi kellett ahhoz, hogy úgy teljesítsek idén, ahogy tettem – nekem elhihetik. Kollektív erőfeszítés volt mindenki részéről és összefogás csapatként az, hogy emeljük a tétet, és egy négyszeres világbajnok ellen versenyezzünk, aki egy hihetetlen csapatnál van, mely annyira gyors volt idén – többnyire gyorsabbak nálunk -, és fordítottunk ezen. Mindenkire nagyon büszke vagyok. Őszintén, sosem vesztettem el a hitem – én így vagyok bedrótozva. Az év elejétől fogva hittem benne – még akkor is, ha olyan nehéz versenyeink voltak, mint Sanghaj vagy Montreal. Egy olyan pillanat sem volt, hogy elvesztettem volna a csapat iránti hitem, a srácokba vetett hitem, vagy a hitet saját magammal szemben.”

Még több F1 hír:

Már vasárnap elmondta, hogy nem tervez nagy felhajtást a címszerzés után – mint kiderült, tartotta magát ehhez.

„Visszamentem Los Angelesbe, ahol a kutyáim voltak. Nonstop dolgoztam és egész hétfőn meetingjeim voltak. De vacsoráztam egyet pár baráttal, hogy megünnepeljük. Általában elmondható, elégedett vagyok. Semmire sincs szükségem. Élvezni akarom, feldolgozni az érzést, és próbálok rádöbbenni, mit is tettem. Részemről egy újabb nap volt a versenyzésben, amiért nagyon hálás vagyok.”

„Ha Fangióra gondolunk, ő volt a versenyzők keresztapja, öt címe volt, és most nekem is öt van. De jelenleg nem áll össze mindez. Nem érzem valósnak, de alázatos vagyok, hálás mindenkinek, aki körülöttem van, mert közülük sokan ott voltak velem az út során.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 99 kört tesztelt Mexikóban Räikkönen új csapattársa a Sauberrel
Következő cikk Wolff: ez a legjobb Hamilton, akit az elmúlt hat évben láttam

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország