Hamilton még erősebb Red Bull-Hondát akar: imádja ezt

Lewis Hamilton nagyon örül a Red Bull-Honda erejének, és biztos benne, hogy a Ferrari a következő két pályán erősebb lesz, így izgalmas csaták várhatnak ránk a nyári szünetet követően.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15, leads Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Lehetséges, hogy már senki sem tudja elvenni a Mercedestől a bajnoki címet, hiszen a németek előnye jelentős, és semmi jel nem utal arra, hogy ne tudnák megtartani a vezető helyüket, miközben a Ferrari még mindig nem nyert futamot, noha erre több lehetősége is volt. Az olaszok legutóbb a Magyar Nagydíjon nagyon lassúak voltak, addig a Red Bull-Honda megint majdnem futamot nyert.

Még több F1 hír:

„Őszintén szólva, versenyzői szempontból nincs jobb érzés, mint amikor úgy versenyzel, mint a legutóbbi futamon, miközben szembe kell nézned egy igazán erős versenytárssal, és egy olyan nagyszerű pilótával, mint Max, aki egyértelműen a legjobbját nyújtja, továbbra is. Mindez igazán megnyugtató.” - kezdte Hamilton, aki valóban igazán élvezte a vasárnapot a Hungaroringen.

„Először is, fontos látni a köztünk lévő tiszteletet, ami azt hiszem, ott volt. Ez valóban egy tiszteletteljes vezetés volt, és remélem, hogy ilyen módon fog folytatódni. Már az elejétől kezdve éreztem, hogy ez egy olyan csata lesz, amit akarunk magunknak. Fantasztikus volt, és az, ahogyan ez az egész lezajlott.”

„Élveztem odakint, miközben helyet is adtam neki. Valójában ez most inkább egy fejjáték volt, és másképpen harcoltunk. Ha a bajnokságban közelebb lennénk egymáshoz, akkor ez talán sokkal agresszívebb lett volna. Erre azonban nem volt szükség, és tényleg csak a tiszta versenyzéssel foglalkozhattunk. Majd eljött az a pont számomra, amikor fel kellett zárkóznom, és nagyon gyorsak voltunk.”

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10, battles with Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10, battles with Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Fotó készítője: Zak Mauger / LAT Images

Hamilton annak is örül, hogy a Red Bull visszatért, immáron a Hondával, mert úgy tűnik, hogy még a Mercedesre is képesek nyomást gyakorolni. Közben már a 4-es motor is úton van, amivel még közelebb kerülhetnek a németekhez: „Nagyon boldog vagyok, különösen egy olyan időszak után, amikor mindenki annyira negatívan beszél a sportról, majd hirtelen megtörtént ez a nagy lépés a Red Bulltól, és most egy igazán jó csata van kialakulóban közöttünk, ami úgy tűnik, marad is.”

„Ezzel együtt azt gondolom, hogy a Ferrari vissza fog térni a játékba a hosszú egyenesek miatt, különösen Spában és Monzában, ahol ez mind megvan és nincsenek igazán kanyarok. Nyilvánvaló, hogy Spában azért van kanyar, de összességében a karakterisztika kedvező lesz számukra. A Red Bull mint mondtam, nagyon jól teljesített, és remélem, hogy ez folytatódni fog a részükről, ahogyan azt is, hogy még több olyan csatát láthatunk, mint legutóbb.”

„És ez a futam egyike volt azon versenyeknek, amikor nem történt olyan sok minden. Sokkal inkább egy igazi csapatmunkát és a stratégiai kombinációját láthattuk érvényesülni, ahogyan együtt dolgoztunk. Teljesen megértettem a stratégiámat, minden opciót, amink volt. A futam előtt sok dolgot kérdeztem meg, majd a végén egy igazi csapatmunkát láthattunk.”


13 esztendővel ezelőtt Jenson Button F1-es futamot nyerhetett, amire már nagyon régóta várt. A brit épp a Hungaroringen megrendezésre került Magyar Nagydíjon ünnepelhetett.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton könnyes szemekkel ébredt
Következő cikk Egy nagyon boldog és fontos nap Räikkönen életében

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország