Hamilton Lauda nélkül nem tud úgy örülni a Mercedes címének

Lewis Hamilton számára sem olyan édes a siker íze a Mercedes hatodik világbajnoki címe után, hiszen ezt Niki Lauda már nem élhette meg, aki fontos szerepet játszott a csapat vezetésében és abban, hogy a brit bajnok 2013-ban megérkezzen a németekhez.

Mercedes AMG F1 W10 with special 125th year in motorsport livery with Niki Lauda Red 3 pointed star

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Niki Lauda egy igen hosszú küzdelem után hunyt el idén májusban 70 esztendősen. A legendás F1-es világbajnok, aki 1975-ben, 1977-ben és 1984-ben nyert bajnokságot a legnagyobb kategóriában, az utolsó éveiben a Mercedesnél volt Toto Wolff jobbkeze, és egyúttal a csapat részvényese is, akárcsak az osztrák, akivel nagyon jó barátok lettek.

Még több F1 hír:

Lewis Hamiltonhoz is közel állt az osztrák, így hiába az újabb bajnoki cím a Forma-1-ben, ez az ünneplés már nem lehetett olyan, mint azelőtt, amikor még Lauda is a csapatnál volt. A Mercedes Niki személyében egy rendkívül fontos szakembert és egy nagyon erős karaktert veszített el, aki fontos láncszeme volt a gépezetnek.

„Kicsit másképpen érzek most, mint azelőtt, amikor nyertünk. Nem mondanám azt, hogy olyan boldog vagyok, mint korábban, mert idén elvesztettük Nikit, és nélküle ez már nem olyan. Természetesen nagyon-nagyon büszke vagyok a csapatra. Mindenkire rendkívül büszke vagyok a gyárban, és tudom, hogy Niki megemelné a kalapját a mai eredmény miatt.”

„Azt hiszem, nagyon sokkal tartozunk neki, és ez a győzelem igazán az övé. Az egész csapat és a Mercedesnél mindenki ezt a sikert Nikinek fogja szentelni. Én biztosan így teszek. Nagyon-nagyon büszke vagyok arra, hogy részese vagyok ennek az utazásnak, de ez egy nehéz és kemény év volt.” - folytatta az érzelmes mondatokat Hamilton.

„Minden alkalommal, amikor bemegyek a garázsba, látom Niki fejhallgatóját és a sapkáját. Ma csak ültem és néztem ezt, mielőtt beültem volna az autóba. Mint mondtam, tudom, hogy nagyon büszke lenne, akárcsak a családja. A csapatnak is büszkének kell lennie.” - zárta le Hamilton, aki idén ismét Mexikóban lehet világbajnok.


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel szerint a Ferrari még mindig nincs a Mercedes szintjén
Következő cikk Magnussen elismeri, elég kínos volt az ütközése Japánban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország