Hamilton is megmutatta az otthoni szimulátorát

Lewis Hamilton sem marad ki a körből, és megmutatta a szimulátorát, de egyelőre nem tudni, részt venne-e bármilyen online eseményen, esetleg a virtuális F1-es nagydíjakon.

Formula 1 Driver, Lewis Hamilton gets advice from Igor Fraga (IOF_RACING17) of Brazil during the Pro-Am race

Gran Turismo via Getty Images

Eddig összesen 7 aktuális F1-es pilóta képviseltette magát a hivatalos virtuális F1-es nagydíjakon: Charles Leclerc, Alexander Albon, George Russell, Nicholas Latifi, Antonio Giovinazzi, Lando Norris, Carlos Sainz Jr.

Még több F1 hír:

Norrist csak jóindulattal vehetjük fel a listára, mivel a McLaren brit versenyzőjének rendre technikai gondjai vannak. Így volt ez legutóbbi is a Kínai Nagydíjon, amin még rajthoz sem tudott állni. Sainz pedig hatalmasat csattant a másik McLarennel, de így is pontszerző lett.

Az eddigi legnagyobb sztár egyértelműen Charles Leclerc volt, aki mindkét fellépésén nyerni tudott, és a Ferrari már ki is rakta a második zászlót a bejárata fölé, tisztelegvén ezzel a monacói és a saját márkája előtt.

Lewis Hamilton is önkéntes karanténba vonult, akiről tudjuk, hogy a Gran Turismo arca, mely a PlayStation exkluzív legendás autós játéka. Ezek után nem lepődhetünk meg azon, hogy a szimulátora is részben erről szól, amit az Instagramján mutatott be. Erre a linkre kattintva elérhetitek a pillanatképet, rajta a szimulátorral.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari Leclerc újabb virtuális győzelme után is kitette a zászlót Maranellóban
Következő cikk Leclerc ma este a Barcelona játékosával streamel!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország