Hamilton és Vettel kegyetlenül lehúzta a fordított rajtrács ötletét

Lewis Hamilton és Sebastian Vettel egyetért abban, hogy a Forma-1-ben a fordított rajtrács bevezetése elhibázott döntés lenne, a két világbajnok szerint ezzel csak ártanának a sportágnak.

Sebastian Vettel, Ferrari

Fotót készítette: Alessio Morgese

Az utóbbi időben egymást érik a forradalmi ötletek a Forma-1 megreformálására, miközben a sportág 2021-től új alapokra kerül. A csapatok és a sportág tulajdonosa, a Liberty Media állandó egyeztetésben van a változások miatt, a versenyhétvégék számának növekedése, azok hosszának csökkentése mellett már szóba került az időmérő megváltoztatása is, ahogy a fordított rajtrács bevezetése is.

A csapatok és a versenyzők megosztottak az ötletek kapcsán, kivéve a fordított rajtráccsal kapcsolatos változtatások ügyében, a jelek szerint ezt szélesebb körben utasítják el a pilóták. Legalábbis erre utal, hogy Sebastian Vettel és Lewis Hamilton szombaton egyöntetűen elutasította a fordított rajtrács F1-es bevezetését.

 

"Nem nagyon tudom, mi mondjak erre. Attól félek, hogy azok, akik ezt javasolják, nem tudják pontosan, mit beszélnek" - mondta Lewis Hamilton az ötletről, a brit szerint a fordított rajtrács nem való a Forma-1-be, és ezzel maximálisan egyetért a Ferrari négyszeres világbajnok versenyzője, Sebastian Vettel is, sőt, a német még erősebb kritikát fogalmazott meg.

"Hogy teljesen őszinte legyek, ez egy marhaság. Azt gondolom, hogy mi vagyunk, akik tudjuk, hogy mire van szükség a fejlődéshez, a fordított rajtrácsra nincs szüksége az F1-nek" - mondta Vettel. "Nem tudom, melyik zseni találta ezt ki, de ez nem megoldás. Ez egy teljesen rossz megközelítés."

A szingapúri pole-ból induló Charles Leclerc szintén nehezen tudja elképzelni, hogy a sorrend megváltoztatásával izgalmasabbak lennének a futamok. "Nem lennék boldog ezzel a megoldással. Jobb, hogy holnap az első helyről indulhatok, a legjobbaknak kell nyerni, és a legjobb helyről indulni. Ne fordítsuk meg a sorrendet, az nem segít" - véli Leclerc.


Lewis Hamilton már a McLarennél is kipróbálhatott pár nagyon érdekes és legendás autót. Ezek közül a legértékesebb a Mercedes W125 volt, ami 1934-ben mutatkozott be.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris őszinte vallomása Szingapúrban: „Idióta vagyok...”
Következő cikk Norris nagyokat hibázott, Sainz nagyot ment Szingapúrban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország