Hamilton és Vettel a forgalom témájában nagyon egyetért

Lewis Hamilton szerint a Belga Nagydíj időmérőedzésének harmadik szakaszában veszélyes szituáció alakult ki a pályán azzal, hogy feltorlódtak a gyors körükre készülő autók, a brit majdnem bele is ment csapattársába.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, and Sebastian Vettel, Ferrari, after qualifying

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Már korábban is okozott gondot F1-es pályán, hogy az időmérő bizonyos szakaszaiban a csapatok hasonló taktikát választva a versenyzők egymást kerülgetik, vagy akár teljesen lelassítva igyekeznek megtalálni az ideális helyüket a gyors körükre készülve, ám a belgiumi időmérőn több balesetveszélyes szituáció is kialakult. A Q3-ban Lewis Hamilton éppen csapattársa mögött haladt, hogy együtt készüljenek a gyors körre, amikor a finn észrevette, hogy mögöttük már gyors körön lévők érkeznek, ezért félrehúzódott, Hamilton kicsit késve követte. Közben a finn azonban lelassított, hogy az előző az ideális íven maradhasson a kanyar bejáratánál, a brit viszont csak az utolsó pillanatban vette ezt észre, és hátulról majdnem a csapattársába rohant.

Nem sokkal később Bottas hasonlóan járt, csak akkor előtte blokkoltak, végül mindkét esetben elkerülték az ütközést, de a harmadik rajthelyet megszerző Hamilton szerint ezzel a helyzettel kezdeni kell valamit, mielőtt komolyabb problémát okoz a jelenség.

"Sosem emlékszem, hogy ennyire le kellett volna lassulni, és ma ezt már kicsit veszélyesnek ítéltem meg egy bizonyos ponton, mert a 15-ös kanyarnál a kerékvetőt használjuk, és láttam, hogy jön valaki, de én már nem tudtam hova menni. Nem mehettem a fűre, beszorultam Bottas és Hülkenberg mögé" - mondta Hamilton, aki ugyanakkor a másik fél helyébe is bele tudja képzelni magát,

 

"El tudom képzelni, hogy ha jó körön lettem volna, és miközben érkezem, meglátom, hogy mindenki 10-zel megy, az elég ijesztő, és romboló hatással lenne. De azt nem tudom, hogy mit tehetnénk, hogy ez ne forduljon elő. Lehet, hogy kéne valamilyen sebességkorlát, mint a bokszban, vagy ilyesmi. Nem szabadna engedni, hogy 5 km/h-val menjünk" - vélekedett Hamilton szombaton, aki azt is elismerte, hogy nem mindegy, hogy ki hol áll a pályán az időmérőn.

"Én is csináltam ezt Ausztriában, lelassítottam, hogy megelőzzenek, mert én voltam az első a pályán, mert idén sokkal erősebb húzása van az autóknak, ilyet korábban még nem tapasztaltunk" - mondta el a Mercedes brit világbajnoka, akit Sebastian Vettel annyival egészített ki, hogy az idei autóknál a gumihőmérséklet is kritikus tényező, ez is közrejátszott abban, hogy nagy volt a forgalom a szombati időmérőn.

"Amit komolyan kell venni, és amin komolyan változtatni kéne, az a gumikezelés, nem szabadna annyit a határon autózni. A legjobb helyekért harcolsz, amihez Monzában nagy húzás kellhet, de ez mindig is az ilyen típusú pályák része volt" - jelentette ki Vettel. "De úgy érzem, ha a gumik jobbak lennének, akkor nagyobb sebességgel próbálkozhatnánk."

Hamilton szerint Vettelnek utóbbi megállapításban igaza van. "Sebnek igaza van, minden hétvégén nagyon komoly súlyt helyez ez a vállunkra, és mindent egy kicsit még nehezebbé tesz. De újra és újra előjön, hogy a gumik nagyon kemények. Munkára bírni őket nagyon nehéz, és még arról beszélnek, hogy a jövőben nem lesznek melegítők, ami azt jelenti, hogy lehetetlen lesz felmelegíteni őket" - vallja Hamilton.


Egy igazán őrült verseny, miközben két versenyző tartózkodik a motoron, akik hatalmas sebességgel száguldanak. Látványos felvételek Assenből.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff: Mindent tökéletesen akartunk csinálni, de inkább magunkból csináltunk bolondot
Következő cikk Leclerc lemondott a szélárnyékról a Q3-ban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország