Hamilton érzi, hogy nem a hatodik bajnoki cím a csúcs

Lewis Hamilton sosem gondolta volna, hogy ötszörös világbajnok lesz a Forma-1-ben, ez nem jelenti azt, hogy a hatodikkal megelégedne.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, 1st position, on the podium with his trophy

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A brit autóversenyző a forma-1-es Egyesült Államok Nagydíján hatodik világbajnoki címét szerezheti meg, ehhez a Mercedes klasszisának négy pontot kell gyűjtenie. Lewis Hamilton három futammal a vége előtt 74 ponttal vezet csapattársa, Valtteri Bottas előtt, már könnyedén bebiztosíthatja címvédését Austinban is, ahol az elmúlt hét évben ötször nyert, a helyszín visszatérése óta 2013-ban volt a leggyengébb a tengerentúli versenyen, ám a negyedik hellyel akkor is szerzett 12 pontot.

"Sosem gondoltam volna, hogy ötszörös győztes leszek. Folyamatosan olyan álmokat élek meg, amelyekre nem is gondoltam. Kitüntetettnek érzem magam az öt elsőséggel, ha meglesz a hatodik, az elég irreális. Természetesen még évekig versenyezni akarok, minden évben nyerni. De ez nem mindig ilyen egyszerű" - mondta Hamilton a Crash.net cikke szerint.

Még több F1 hír:

"Sokaknak egy sincs. Nagyon boldog vagyok, hogy nekem van. De nem hiszem, hogy elértem volna a csúcsomat, és ez elég kényelmes" - tette hozzá a brit. "Még erősebben akarom folytatni. Ki tudja, hogy mit hoz a jövő. A következő években még keményebben fogom nyomni. El kell előbb jutni odáig, bármi megtörténhet az utolsó három versenyen, semmi sem biztos. Most is azt teszem, amit egész évben, a következő futammal foglalkozom csak. Austinban jó versenyeink voltak" - tért rá a következő feladatra Hamilton.

"Tavaly nem voltam valami jó, de ez egy megfelelő üldöző pálya, szóval azért hajtok, amire szükségem van, de nagy kihívást jelenthet itt is a hőmérséklet és a szél. Nem tudom, hogy mi vár ránk, de azt elmondhatom, hogy ugyanazzal a felfogással küzdök, mint az első évemben. Minden év új lapot jelent, mind a vb-címre hajtunk" - mondta a Mercedes versenyzője.

Hamilton szerint az idei sikereinek az egyik titka, hogy a versenyeken nagyon jól tudott reagálni, míg csak négy alkalommal indult a pole-ból, ám 10 versenyen tudott győzni végül. "A kiegyensúlyozottság az egyik fegyverem a versenyeken, ezen a téren léptem egyet előre tavalyhoz képest. A futamok voltak azok, amelyek idén megalapozták a győzelmeket, csak négy pole-om volt, de 10-szer győztem. Azt mondom, hogy a stratégiai érettségem még erősebb, mint tavaly, és a gumikezelésem."


Hamarosan kezdetét veszi a Formula E következő szezonja, amiben már a Porsche és a Mercedes is csapatot fog indítani. Íme egy igen látványos felvezetés.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz ezzel a sisakkal készül a 100. F1-es Nagydíjára
Következő cikk A Red Bull tisztázást vár az FIA-tól a Ferrari „rendkívüli” motorelőnye miatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország