Hamilton elmondta, mi alapján dönt majd a folytatásról

Lewis Hamilton határozottan állítja, hogy nem esetleges nyolcadik világbajnoki címe alapján dönt majd arról, marad-e jövőre is az F1-ben. Mint ismert, a brit jelenlegi szerződése a Mercedesszel csak 2021-re szól.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1, on the grid

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1, on the grid

Andy Hone / Motorsport Images

Hosszas tárgyalássorozat után a Mercedes és Lewis Hamilton végül megállapodott arról, hogy továbbra is közösen folytatják útjaikat. A pletykák azonban csak ideig-óráig csitultak el, mivel a szerződés csak az idei évre érvényes. 

Még több F1 hír:

A Mercedes idei autójának, a W12-nek a keddi bemutatóján a hétszeres világbajnok elmondta, mi lehet a legfontosabb szempont a számára, amikor dönt majd a folytatásról.

„Egy nagyon fontos döntést hoztam meg, a jövőben pedig nem szeretnék ez alapján dönteni” – mondta Hamilton a nyolcadik világbajnoki címe és visszavonulása kapcsolatáról.

„Azért kezdtem versenyezni, mert imádom csinálni. Ezért vagyok még mindig itt. Ha csak a díjakra és az elismerésekre pályáznék, akkor már alábbhagyott volna a lelkesedésem.”

„Természetesen a nyolcadik világbajnok cím az egyik legfőbb célom, de nem ez fogja eldönteni, folytatom-e jövőre is. Sokkal fontosabb, hogy továbbra is boldoggá tesz-e, amikor felveszem a sisakot, és kigurulok a bokszból.”

„Nagyon büszkévé tesz, ahova ez a csapat jutott. Láthattuk, hogyan ment végbe ez a fejlődés apránként, lépésről lépésre haladva” – dicsérte csapatát a 36 éves versenyző.

Hamilton elmondta, miért csak egy évvel akart hosszabbítani

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Alonso az új autóról: „Jó emlékeim vannak a kék színről…”
Következő cikk Brivio:„Nem lesz nehéz kezelni Alonsót”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország