Hamilton elmondta, ki volt a legkeményebb ellenfele

Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája eddigi pályafutása során sok kemény ellenféllel küzdött meg, a Mercedes Twitter-oldalára feltöltött videójában pedig elmondta, hogy a legkeményebb ellenfele Sebastian Vettel volt.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, on the grid

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Lewis Hamilton 2007 óta van ott a Forma-1 mezőnyében, tehát eddig 13 szezon áll mögötte, e 13 szezonból pedig tízszer ő vagy Sebastian Vettel tudott örülni év végén. Rajtuk kívül Kimi Raikkönen, Jenson Button és Nico Rosberg tudott még bezsebelni egy-egy címet.

Vettel és Hamilton pedig már régóta riválisok. Az egész akkor kezdődött, amikor Vettel még a Red Bullnál, Hamilton pedig a McLarennél versenyzett, de a rivalizálás akkor hágott a tetőpontjára, amikor 2017-ben és 2018-ban Vettelnek komoly esélye volt arra, hogy letaszítsa Hamiltont a trónról.

További híreink:

A Mercedes Twitter-oldalára feltöltött videójában a szurkolók a német istálló párosától kérdezhettek, Hamiltontól pedig megkérdezték azt, hogy ki volt a legnagyobb riválisa. A hatszoros világbajnok így válaszolt:

„Én azt mondanám, hogy Seb.” – mondta Hamilton. Mivel Vettel jövője egyelőre kérdéses, sokan örülnének annak, ha összeállna a Hamilton-Vettel páros a Mercedesnél, azonban a pilótakérdésben egyelőre nem ad egyértelmű nyilatkozatot az Ezüst Nyíl.

Hamiltont arról is megkérdezték, hogy melyik volt a legjobb győzelme a Mercedes volánja mögött, amire nem tudott könnyen válaszolni:

„Nem igazán tudok kiemelni egyet a többi közül, minden egyes győzelmem más volt és más jelentéssel bírt. De például amikor a 2018-as Brazil Nagydíjon a konstruktőri győzelemhez segítettem a csapatot, az kiváló volt.” – mondta Hamilton.


Először láthattuk trailerben Michael Schumacher legendás Forma-1-es autóit, amelyek a Deluxe Schumacher Editionben fognak szerepelni az F1 2020-ban – így fest tehát a játékban a Jordan 191, a Benetton B194 és B195, illetve a Ferrari F1-2000!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ecclestone: Nem vagyok fekete-ellenes, épp ellenkezőleg!
Következő cikk Ferrari: Nem lesznek lassabbak a bokszkiállások!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország