Hamilton elárulta, mit akar mindenképpen látni következő szerződésében

Lewis Hamilton elmondta, amikor aláírja a Mercedeshez új szerződését, akkor egy olyan papírra szeretne a szignóját rakni, aminek köszönhetően sokkal kevesebbet kell utaznia jövőre.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1, is sprayed with champagne by team in celebration of his 7th World Championshi title

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

A Forma-1 rekordnak számító 23 körös 2021-es versenynaptárát elnézve Lewis Hamilton elmondta a BBC kérdésére, hogy a saját magára fordítható idő maximalizálása a „tárgyalások része lesz”, amennyiben a Mercedesnél marad.

„Példának okáért az idei év bizonyította, hogy abszolút tudunk otthonról dolgozni, szóval biztos vagyok benne, hogy a szerződésben sokkal több Zoomon keresztüli találkozó lesz ahelyett, hogy folyamatosan jelen kell lennem mindenhol.”

Hamilton egykor híres volt arról, hogy a világban össze-vissza repkedett a futamok között, még egy magánrepülőgépe is volt, amellyel évente tucatjával látogatott el az Egyesült Államokba. Ezt később eladta és az utazásból is visszavett, főleg azután, hogy a járvány lecsapott.

Még több F1 hír:

Miután Michael Schumacher rekordját beállítva megszerezte hetedik világbajnoki címét is vasárnap, Hamilton elmondta, elsősorban a családjával szeretne ünnepelni, amelyet a szezon eddigi szakaszában a járvány miatt nem tudott megtenni.

„A barátaimmal és a családommal töltött idő a legfontosabb. Ha végre lehet többet utazni, elviszem őket valahova, hogy emlékeket gyártsunk és hogy megünnepeljük, hogy létezünk. Idén nem láthattam őket személyesen és ez roppant nehéz volt számomra.

A világbajnok emellett több időt akar fordítani arra, hogy az autósportok sokszínűségét népszerűsítse alapítványán keresztül, amelyet júniusban indított el: „Rá akarok jönni arra, mi a probléma, hogy hatékonyan tudjunk rajta javítani.”

„A londoni királyi mérnöki főiskolával együttműködve létrehoztuk ezt a remek alapítványt. Remek emberek, mind értelmiségiek, egyesek közülük terepen dolgoznak fekete közösségekben, mások politikusok.”

 

„Arról szól a kutatásunk, azt próbáljuk megérteni, hogy miért van olyan kevés fekete jelentkező a természettudományi és mérnöki karokra. Fel akarjuk deríteni, hogy milyen akadályok állnak előttük.” – folytatta Hamilton.

Bár a Mercedes pilótája többször hangoztatta, hogy a Forma-1 csapatain belül igencsak alul vannak reprezentálva a kisebbségek, most jelezte – ami a hasonló kezdeményezések esetében a fő kritika szokott lenni -, mennyire fontos, hogy a csapatok pártatlanul döntsenek arról, kit alkalmaznak:

„A cél az, hogy az emberek kiérdemeljék maguknak a pozíciókat. Senki sem akarja, hogy ez az ölükbe hulljon, nem az a célunk, hogy arra kényszerítsük a csapatokat, hogy kisebbségieket vegyenek fel, csak hogy legyen ott ilyen is. Azoknak akarunk lehetőséget teremteni, akik tanultak és megérdemelnék, hogy ott legyenek.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk "Tragédia lenne, ha Perez kiszorulna a Forma-1-ből..."
Következő cikk Norris szerint Törökországban az interek talán még jobbak voltak száraz pályára, mint a száraz pályás gumik

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország