Hamilton édesapja: Nem Lewis törte össze a szívem, de összetört a szívem

Lewis Hamilton édesapja, Anthony Hamilton elmondta, hogy 2010-ben és 2011-ben egyáltalán nem beszélt a fiával, és ez nagyon rosszul esett neki. Most viszont már ismét jó kapcsolatot ápol egymással apa és fia.

2008 World Champion Lewis Hamilton celebrates with his father Anthony Hamilton

2008 World Champion Lewis Hamilton celebrates with his father Anthony Hamilton

XPB Images

Anthony Hamilton, Lewis édesapja arról beszélt, hogy a 2010-es évek elején megszakadt a kapcsolata a fiával.

2008-ban még a család eufóriában ünnepelte Lewis Hamilton első világbajnoki címét, 2010-ben viszont törés keletkezett Hamilton és édesapja kapcsolatában. Lewis lemondott a menedzseréről és az édesapjáról – Anthony nagy elkeseredésére.

„Ez a döntés összetörte a szívem. Mindig szeretetteljes kapcsolatom volt Lewisszal, már a gokartos korszaka alatt is.” – mondta Anthony a Netflix új sorozatában, amelynek címe My New Guest Needs No Introduction.

Még több F1 hír:

Kettejük kapcsolata 2010-ben érte el a mélypontot, Anthony ezzel kapcsolatban ezt mondta:

„A kommunikációnk 2010-ben kegyetlenül megszakadt. Egyáltalán nem beszéltünk egymással ebben, és a rá következő évben.”

„Hogyha visszatekintek, már látom, hogy Lewis meg akarta érteni önmagát. Nem Lewis törte össze a szívem, de összetört a szívem.” – mondta Anthony.

Lewis ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, sosem akarta, hogy rossz legyen a kapcsolata az apjával, és úgy döntött, hogy folytatja kettejük kapcsolatát.

Még több hír:

„Ahogy idősödsz, rájössz, hogy mennyire értékes is az együtt töltött idő. Vannak olyan barátaim, akik sosem találkoznak az apjukkal.”

„Én sosem akartam ezt.” – zárta a Mercedes versenyzője.

A Hamilton-család manapság már együtt utazik, és a kapcsolatuk olyan, mintha a törés sosem jött volna létre – minden bizonnyal mindkettejük örömére.


A legendás Forma-1-es illusztrátor Giorgio Piola eleveníti fel emlékeit a Williams FW14B-ről, minden idők egyik legjobb versenyautójáról.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Force India korábbi tulajdonosa örül az Aston Martinnal kötött üzletnek
Következő cikk A Renault F1 Team is beindította a 2020-as motorját (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország