Hamilton, a menő világbajnok: saját tervezésű napszemüveg

Lewis Hamilton csütörtökön nem volt jelen a Francia Nagydíjon, mert Párizsban volt jelenése, többek között a világhíres párizsi divathét miatt is, ahol többször átöltözött. A Mercedes versenyzője nagyon boldog volt, hogy ott lehetett.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A Mercedes világbajnok versenyzője Monacóhoz hasonlóan külön engedélyt kapott arra, hogy a csütörtöki F1-es médianapon ne adjon interjúkat. Sőt, ezúttal jelen sem volt a helyszínen, mivel Párizsban tartózkodott a párizsi divathéten, ami egy rendkívül meghatározó esemény a divat világában, és tudjuk, hogy Lewis Hamilton évek óta ebben is jelen van.

A Mercedes gyakorlatilag semmiben sem korlátozza a világbajnokát, és az FIA sem kötelezte arra, hogy legyen ott a francia pályán a csütörtöki médianapon. Ma az első két szabadedzésen azonban természetesen már ott lesz a mezőnyben, hogy pályára guruljon az eddig igencsak dominánsnak tűnő W10-zel, mely idén még egy futamot sem veszített el.

Hamilton egy nagyon laza megjelenéssel futott be a párizsi divathétre, ahol szerinte sok ember van jelen az élet különböző területeiről, amit egy nagyszerű helynek tart. Elmondása szerint ez arra is remek lehetőség, hogy inspirációt és ötleteket szerezzen a jövőre nézve. Emellett büszkén viselte az első napszemüveg kollekcióját, amit a Mercedes új szponzorával (Police) tervezett közösen.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sebastian Vettel immáron házas: ott a gyűrű!
Következő cikk Bottas brutális céges verdája a Francia Nagydíjról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország