Hamilton: "A legjobbak, mint Vettel vagy Alonso, nem meggondolatlanok - csak agresszívak"

Lewis Hamilton kifejtette, mi is kellett neki, hogy megszerezze az idei bajnoki címet - közben persze szóba jött idei legnagyobb riválisa, Sebastian Vettel, és az F1 legjobbjának tartott Fernando Alonso is.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Steve Etherington / Motorsport Images

A Mercedes ötszörös világbajnoka, Lewis Hamilton Mexikóban több média előtt is beszélt róla, milyen hosszú és rögös út vezetett eme rekordnak számító eredményig. A brit persze kitért legnagyobb riválisaira is.

A múltban többször is megemlítetted, hogy a szezon második felére spóroltál, hiszen mindig az a célod, hogy ekkor legyél jobb.

"Nem spóroltam. Nem altattunk, mindent beleadtunk. Egyszerűen csak jött a nyári szünet, visszatekinthettünk a szezon első felére, az erősségeinkre és a gyengeségeinkre, és megpróbáltuk betölteni a lyukakat. Minden versenyen tanulunk valamit, és ezt a többin felhasználhatjuk - ha ezt a kirakóst összerakod, és mindent jól csinálsz, akkor egy erősebb szezonzárásra számíthatsz."

Milyen érzés, amikor egy erősebb autó ellen kell küzdened, mint a Ferrari volt a szezon bizonyos pontjain? 

"Bámulatos. Imádom!"

Megváltoztatja a hozzáállásod? Gondoltad bármikor is, hogy a szezon elúszott?

"Nem, végig azt éreztem, hogy egy karnyújtásnyinál nincsenek messzebb tőlünk. Azonban imádom, amikor ez a forgatókönyv. A különbség, amit végig éreztem... fiatalabb koromban kezdtem, és a gokartom egy sz*r volt. Az édesapám kicsinosította, de nem volt túl jó. Vagyis mindig a mezőny végéről rajtoltam, és ki kellett egyensúlyoznom az autó gyengeségeit. Amikor azt mondták, fizettek az extra 0,1-0,2-0,3 másodpercért, amit én magamtól hoztam, akkor nagyszerű érzés, hogy idén egy kicsit jobban feszegethettem a határokat, és mindezt átélhettem. Észrevehető a különbség az autók között. Amikor bent ültem a megbeszéléseken, tudtam, eljön az a nap, amikor bele kell tennem azt a kicsi extrát, ami különbséget eredményezhet az első és a második hely között."

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, Fernando Alonso, McLaren, Daniel Ricciardo, Red Bull Racing

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, Fernando Alonso, McLaren, Daniel Ricciardo, Red Bull Racing

Fotó készítője: Sam Bloxham / LAT Images

Sajnálod, hogy Fernando Alonso az elmúlt években nem a Ferrarinál versenyzett, és így nem küzdhettél meg vele?

"Úgy érzem, az emberek alulértékelik a 2007-es szezont és kicsit felületesen átfutnak rajta. Igaz, hogy ellentétben másokkal, én egy topautóban mutatkoztam be, de bizonyos szempontból könnyebb dolgod van egy gyengébb autóban, hiszen nem olyan nagy rajtad a nyomás. Azonnal egy topcsapatnál kezdeni és egy kétszeres világbajnok ellen bizonyítani, aki mindazon keresztülment, amiken én csak mostanra mentem keresztül, komoly kihívás, és az volt életem egyik legkeményebb éve. Továbbá nem is voltam híres, és az emberek hirtelen fényképezni kezdtek, többet utaztam, mint azelőtt bármikor. Kemény volt, de visszatekintve nagyra értékelem azt az évet - csak azt kívánom, bárcsak akkor is tudtam volna azt, amit most tudok."

"És nem sajnálom, hogy Fernandónak nincs jobb autója. Amikor együtt veszünk részt a sajtótájékoztatón, és az emberek azt mondják, a két világbajnokhoz szól a kérdés, akkor tisztában vagyok vele, hogy több címre is képes lett volna, de a végén nem arról van szó, hogy nem kapta meg az esélyt. Majdnem bárhova igazolhatott, ahova szeretett volna. Minden döntés kulcsfontosságú. A döntések, hogy hova helyezed magad."

"Ha tévedésből azt hiszed, hogy te irányítod a pilótapiacot, de közben ott van Seb vagy én is, és amint feladod a pozíciódat, Seb megragadja, akkor innen már nincs visszaút. Aztán már Seb helyét akarta, de azt Maxxel betöltötték, és ott állt, hogy 'b*sszus'. Nem maradt hely a számára. Azonban annyira tisztelem. Fenomenális versenyző, és nem hinném, hogy az elmúlt évek rosszat tettek volna neki, hiszen még mindig nagyon-nagyon tisztelik a vezetési képességeiért, és ahogy felfedezte a lehetőségeket a motorsportban."

"Ennyi erővel én is elhagyhatnám a csapatot - aztán kiderül, hogy jól vagy rosszul sülne-e el."

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Fotó készítője: Zak Mauger / LAT Images

Szerinted ezekben a döntésekben mekkora szerepet játszik a szerencse? 

"Nem gondolom, hogy szerencse lett volna, mikor megérkeztem a Mercedeshez. Sok házi feladatot megcsináltam, és megragadtam az én időm. Különböző csapatokkal beszéltem. Összegyűjtöttem minden opció előnyeit és hátrányait, hiszen volt más lehetőségem is, de mikor leültem Rossal, az érdekes volt. Azt kérdeztem, mire készülnek, amivel jobbá válnának, hiszen akkor 400 embert foglalkoztattak a McLaren 800-ával szemben. Nem gondoltam, hogy tartani tudnák a fejlesztési tempónkat."

"Egyszerűen csak a kérdésnek hála jobban megértettem a helyzetet. Tudtam, hogy lassabban érhetnek az élre, hiszen sok embert kellett még felvenniük, de ugyanakkor azt gondoltam, a Mercedes-Benz olyan ikonikus vállalat, egyszerűen nem hittem el, hogy veszteni fognak. Ők versenyzők. A Hondának is nagyszerű tapasztalata van, de ők nem olyan versenyzők, mint a Mercedes. Nem véletlen, hogy jelen pillanatban a Mercedes a legsikeresebb gyártó."

Szükséged van egy ellenségre, hogy kihozd magadból a legjobbat? 

"A legjobb akkor kijött belőlem, amikor anno gokartozni kezdtem, és nem volt alattam egy jó gép. Nyomnom kellett, hogy különbséget jelentsek. Ez a csapás - ezen nyomással teli pillanatokban érzem, hogy a legjobbamat tudom nyújtani."

Vettel elég agresszív ellenfél, mikor kerék-a-kerék elleni csatát vívtok.

"Igen, egyértelműen. Azonban nem meggondolatlan. Nagyon vékony a határvonal az éretlen meggondolatlanság vagy a kontrollált meggondolatlanság között. A legjobbak, mint Seb és Fernando, nem meggondolatlanok. Agresszívak, de fairek. Seb is ilyen szerintem."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Red Bull: nincs értelme felhozni Ricciardónak, hogy megbánta-e az átigazolást
Következő cikk Räikkönen volt a legjobb versenyző a Ferrarinál 2018-ban?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország