Häkkinen szerint nincs erősebb kombináció a Hamilton-Bottas duónál

Mika Häkkinen úgy látja, hogy jelenleg a Lewis Hamilton-Valtteri Bottas duó jelenti a legerősebb versenyzői kombinációt a Forma-1-ben. A finn világbajnok elismerő szavakat fogalmazott meg feléjük.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1

Mercedes AMG

A Mercedes és Lewis Hamilton idén is idő előtt húzta be a bajnokságot, de valójában már a nyári szünet előtt nem volt kérdés, hogy a német csapat és a brit világbajnok lesz a győztes. Először a csapat biztosította be a címet, majd nem sokkal később Hamilton is, akiről Mika Häkkinen is elismerően nyilatkozott. A kétszeres világbajnok az Unibet fogadóirodának írt blogjában mondott néhány szót.

Még több F1 hír:

„Emlékszem, amikor először találkoztam Lewis Hamiltonnal még 1996-ban az Autosport Awards eseményen Londonban. 11 éves volt, és gokartbajnokként volt ott. A szervezők felkértek arra, hogy mutassam be számára trófeát és készítsünk néhány képet. Fiatal, ambiciózus és egyértelműen tehetséges volt, hogy a McLaren főnöke, Ron Dennis később úgy döntsön, a csapat versenyzői akadémiájához viszi őt, és ezen az út során eljuttatja a Forma-1-ig.”

„23 évvel később ez egy óriási eredmény, amikor is már a hatodik világbajnoki címét ünnepelheti, és örültem a sikerének Austinban, ahol tanúja lehettem ennek. Tudom, hogy milyen nehéz volt megnyerni két világbajnokságot, de ez a hat ilyen eredmény megmutatja, hogy mennyire hihetetlen tehetséggel rendelkezik, és azt is, hogy a Mercedes mennyire konzisztens abban, hogy minden szezonban egy igazán versenyképes autót biztosít számára. Ez egy kiemelkedő kombináció, és Lewis a legtöbbet hozta ki belőle.”

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1

Fotó készítője: Mercedes AMG

„Mindig is azt mondtam, hogy a csapatmunka nélkülözhetetlen része a Mercedes sikerének, és egy olyan hétvégén, amikor Lewis újra felért a csúcsra, nagyszerű volt látni, hogy Valtteri Bottas ilyen erős és lenyűgöző teljesítményt nyújt. Idén ő volt az igazi győztese az Amerikai Nagydíjnak, miután szombaton egy nagyon szép rajtelsőséget szerzett, míg vasárnap tökéletes futamot ment a csapat stratégiájának optimalizálása és a győzelem biztosítása érdekében.”

„Valtteri most már négy nagydíjat is nyert idén, és a második helyet tudhatja magáénak a bajnokságban. Ez volt az eddigi legerősebb szezonja, és ez egyértelműen megmutatja a fejlődését. Emellett jó volt látni, hogy Toto Wolff milyen boldog csapatfőnökként, ahogy Valtteri megnyeri a futamot, addig Lewis a bajnokságot. Toto tudja, hogy a jelenleg övé a legerősebb versenyzői kombináció a Forma-1-ben, és a csapat most már arra összpontosíthat, hogy 2020-ban is sikeres legyen. Biztos vagyok benne, hogy ismét ők lesznek az a csapat, akiket le kell győzni.”

 

A hu.motorsport.com exkluzív videója a 2021-es F1-es szabályokról, benne 10 olyan ponttal, ami nagyon fontos lesz az új királykategóriában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Prost a nehéz szezon ellenére magabiztos
Következő cikk Senki sem tudja a választ a Ferrari hirtelen visszaesésére

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország