Häkkinen szerint jó döntés született, és a sport talpra fog állni

Mika Häkkinen a hivatalos blogjában érdekes gondolatokat osztott meg a rajongókkal, valamint azokkal, akik kicsit is érdeklődnek a sport iránt. A kétszeres finn világbajnok pozitív marad.

Mika Hakkinen

Mika Hakkinen

Glenn Dunbar / Motorsport Images

„A Forma-1 első nagydíjának lefújása természetesen nagy csalódás, de a koronavírus elterjedése által okozott súlyos globális helyzet eredményeként a sportnak nem maradt más alternatívája. Világbajnokként óriási rajongója vagyok a Forma-1-nek, de semmi sem fontosabb a szurkolók, a csapat személyzetének, a pályabírók, a rendezvény személyzetének, az F1 és az FIA alkalmazottainak egészségénél.” - írta Mika Hakkinen a világhírű és nagyon elismert fogadóirodának (Unibet) blogjában.

„A Forma-1 egy nagy cirkusz, melynek ideje alatt együtt utazunk, megosztván egymással a szállodákat, a bérelt autókat, az éttermeket és a bárokat. Világos a koronavírus terjedésének lehetősége ebben a környezetben, és a helyzet nagyon gyorsan megváltozott - különösen Európában, ahol az összes csapat központja van – az elmúlt héten.”

„Miután a csapat egyik tagja pozitív tesztet produkált a vírust illetően, Zak Brown, az én jó barátom hozott egy olyan döntést, hogy a McLaren visszalép a nagydíjtól, ami határozottan helyes volt. A McLaren Racing első embereként a sport nagy rajongójáról is beszélhetünk, de a csapat személyzetének jóllétét kell előtérbe helyezni.” - olvasható a finn sorai az Unibet exkluzív blogjában.

2 times world champion Mika Hakkinen on the grid

2 times world champion Mika Hakkinen on the grid

Fotó készítője: Sam Bloxham / Motorsport Images

„A többi csapat többsége elfogadta Zak helyzetét, és végül az ausztrál hatóságok a Forma-1, valamint az FIA oldalán a futam visszavonása mellett döntöttek. A McLarennél 14 csapattagot helyeztek karanténba. Nagyon sok jót kívánok nekik, valamint gyors visszatérést a családjukhoz.”

„A koronavírus világszerte befolyásolja a sportot, így most ezt kell szem előtt tartanunk. Amikor végre majd visszatérünk a versenyzéshez, és elkezdjük a világbajnokságot, az nagyszerű alkalom lesz az ünneplésre, és remélhetőleg, nem kell sokáig várnunk erre.”

„El tudom képzelni a fantasztikus rajongók csalódottságát Melbourne-ben, és Ausztrália szerte, beleértve azokat, akik a versenyre repültek. A sport azonban lábra fog állni. Sok jó emlékem van a melbourne-i Ausztrál Nagydíjról, mivel 1998-ban ott vette kezdetét az az év, aminek a végén először bajnok lettem, valamint azelőtt egy esztendővel dobogós voltam a helyszínen.”

„Ausztrália a nehezebb pillanatokra is emlékeztet, mivel 1995-ben Adelaide-ben volt egy nagy balesetem, és repedt koponyával szállítottak a Királyi Adelaide-i Kórházba.” - folytatta Häkkinen a hivatalos blogjában, miközben még mindig emlékszik az őt segítő orvosokra, akiknek örökre hálás marad a gyors beavatkozásért. „Nem sokra emlékszem erről, mivel eszméletlen voltam, de tudom, hogy a képességeiknek hála megmentették az életemet.”

„Az 1995-ös Ausztrál Nagydíj akkor az utolsó versenye volt a naptárnak, míg 1996-ban az első, már Melbourne-ben, ahol visszatértem, és ötödik lettem.” - írta Häkkinen, aki a rajongókkal együtt várja a folytatást a Forma-1-ben.


A McLaren 650S alapjáraton is egy szép és erős modell, de az Armytrix és a Liberty Walk közreműködésével egyszerűen varázslatosan néz ki, még ebben a "lepusztult" állapotában is.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egészen lenyűgöző álom-kerékpárt vásárolt magának Vettel
Következő cikk A Holland Nagydíj hivatalos közleménye a Forma-1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország