Häkkinen: Nem fogják megváltoztatni a végeredményt

Mika Häkkinen semmi kivetnivalót nem talál abban, hogy a szezon utolsó futamát végül éles versenykörülmények között intették le. A finn szerint a biztonság és a versenyzés elősegítése közti egyensúly megtalálása nem könnyű feladat.

Mika Hakkinen and Mick Schumacher, Haas F1

Mika Hakkinen and Mick Schumacher, Haas F1

Andy Hone / Motorsport Images

Továbbra sem csillapodnak a kedélyek a szezonzáró futamon látott események körül. Mint ismert, Max Verstappen egy utolsó körös előzéssel szerezte meg élete első világbajnoki címét, ám közvetlenül a sikeres manőver előtt meglehetősen ellentmondásos döntések születtek.

Történt ugyanis, hogy Nicholas Latifi balesetet szenvedett, majd beküldték a pályára a biztonsági autót. Ekkor úgy tűnt, hogy a verseny újraindítására már nem lesz lehetőség, ám az FIA végül az utolsó körre zöld utat adott a pilótáknak. A McLaren egykori kiválósága szerint ez volt a helyes döntés.

„Azt hiszem, sokkal rosszabb lett volna, ha ez a világbajnokság a biztonsági autó mögött ért volna véget” – írta Häkkinen az UniBet összegzőjében. „A versenyigazgató döntése, amelyet később a négy steward is támogatott, a szabályok megértésén alapult, beleértve a felelősségét annak eldöntésében, hogy mikor tér vissza a biztonsági autó a bokszba.”

Még több F1 hír:

„A biztonság garantálása és a versenyzés elősegítése közötti döntések közötti egyensúlyozás a versenyigazgató legnehezebb feladata” – folytatta a finn arra utalva, hogy a Mercedes élesen támadta Masi döntését az egykörös sprintről a végén.

„Ha az eredményt nézzük, a biztonság és a versenyzés elősegítése szempontjából Michael csak tette a dolgát Ha a Mercedes úgy dönt, hogy óvást nyújt be a verseny eredményére, valamint a pilóták világbajnokságára vonatkozóan, akkor a meghozott döntéseket és a szabályok alkalmazásának módját részletesen megvizsgálják.”

„Nem hiszem, hogy az eredmények meg fognak változni. Max és Lewis mindketten bajnoki kaliberű versenyzők. Lewis hét bajnoki címet tudhat magáénak, Max pedig most már egyet” – zárta le a gondolatait a kétszeres bajnok.

„Néha nem árt, ha az ember tudja tartani a száját!”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nem vesz részt a Mercedes az FIA évadzáró gáláján?
Következő cikk Hill: Hamiltonnak vissza kellett volna adnia a pozíciót

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország