Ha csak Olaszország számítana, Kubica már a Ferrarinál lenne

Robert Kubica humorosan megjegyezte, ha annyira számítana számára az „olasz szív” egy szerződés aláírásakor, akkor már egy másik olasz csapatnál lenne, ami nyilvánvalóan a Ferrari.

Fans of Robert Kubica, Alfa Romeo

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Robert Kubica egy hatalmas harcos, aki a hosszú évekekel ezelőtti ralis balesete előtt nagyon jó eséllyel pályázott a Ferrari ülésére. Az akkori hírek szerint előszerződése volt Maranellóval, így ő lett volna Fernando Alonso csapattársa, és nem Felipe Massa.

Még több F1 hír:

A szörnyű ralis baleset azonban minden forgatókönyvet átírt, de Kubica nem adta fel, és mindent megtett azért, hogy újra F1-es autóba üljön. Végül sikerrel járt, és a Renault, a korábbi csapata tesztlehetőséget kínált neki.

A nagy visszatérést azonban a Williamsnek köszönhette, bár ez a kapcsolat nem élt meg sokat, hiszen a lengyel tavaly úgy döntött, távozik Grove-ból. Az alatta dolgozó autó nagyon lassú volt, és valószínűleg a mögötte álló ORLEN is feljebb szeretett volna lépni.

A választásuk az Alfa Romeóra esett, ahol Kubica tesztpilótaként dolgozhat. A szimulátoros munkája mellett a valóságban is vezetheti az új gépet, amit meg is tett a téli tesztek ideje alatt. A szezon során pedig pár első szabadedzésen kaphat lehetőséget erre.

Robert Kubica, Alfa Romeo

Robert Kubica, Alfa Romeo

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Kimi Räikkönen közvetlen Kubica előtt tért vissza a Sauberhez, ahol sok évvel ezelőtt minden elkezdődött a finn számára. Erről is mondott néhány szót Robert a francia Auto Hebdo lapnak a barcelonai tesztek ideje alatt.

„Kimi más okokkal tért vissza. A legfontosabb dolog, hogy a bázis a háza közelében van.” - mondta nevetve Kubica, aki természetesen a finnel is remek kapcsolatot ápol. „Komolyra véve a szót, a Forma-1-ben gyakran elfelejtik, hogy elsősorban emberek vagyunk. Nem vagyok egy túlságosan érzelmes ember, de hálás vagyok azoknak, akik segítették a karrierem kibontakozását a Forma-1-ben.”

 

„Sok minden változott azóta, de a lényeg azonban nem. Hinwilben olyan srácokkal is találkoztam, akik 14 évvel ezelőtt az autómon dolgoztak, amikor a Sauberrel bemutatkoztam. Mindannyian kicsit öregebbek lettünk, de van egy közös múltunk, és közös emlékeink is.”

„Bár nem mindig voltak örömkönnyeink, az évek során jobban megértettük, hogy szerencsések vagyunk amiért túléltük az ilyen pillanatokat. Ezen felül pedig azt mondtam, ha segíteni tudok a csapatnak, akkor miért is ne vágnék bele?”

Robert Kubica, Alfa Romeo

Robert Kubica, Alfa Romeo

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Mindenki ismeri Kubica nagy szeretetét Olaszország iránt. Vajon ez befolyással bírt, amikor aláírta a szerződését az Alfa Romeónál? „Ha így lenne, akkor most egy másik olasz csapatban lennék.” - fogalmazott nevetve Kubica, utalván a Ferrarira.

„Itt sokkal több munkáról van szó számomra, mint egy szimulátoros program. Ez az eszköz egyre fontosabb szerepet játszik a Forma-1-ben, de mindenki megfeledkezik arról, hogy a szimulátor hatékony működéséhez egy pilótára is szükséged van, aki egy valódi autóban ül.”

„Ha ez nincs meg, akkor minden más. Ismerheted a receptet, de ha másképpen döntesz... Ez olyan, mint amikor egy jó szakácsról beszélünk, aki elképzelheti az ízt és az összetevőket, de még nem tudja, hogy az pontosan hogyan is fog kinézni, ha elkészül.”

„Ugyanez vonatkozik egy F1-es autóra is, ami minden évben változik: szabályok, kasztni, gumik... A szimulátoron való munka érdekében a csapatnak valóban szüksége van arra, hogy a valóságban is teszteljen ezzel a pilótával.”

„Emiatt kapok újra esélyt arra, hogy egy F1-es autót vezessek. Az állandó versenyző, a tesztpilóta és a szimulátoros pilóta munkája más megközelítést igényel a szimulátorban. Sokkal inkább a csapatnak dolgozom, mint saját magamnak.”


Alvaro Bautista elvisz bennünket egy körre a legendás pályán, ahol hatalmas tempóval lehet menni. Nemcsak a MotoGP jelentheti a kategória csúcsát, hiszen ebben a sorozatban is remek versenyzők vannak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko: „Egy lépéssel közelebb vagyunk ahhoz, hogy Verstappen a legfiatalabb bajnok legyen”
Következő cikk A Mercedes F1-es versenygépei 1954-től napjainkig: a W11 is a listán

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország