Grosjean sosem volt tisztában a tehetségével

Pokolian gyors, de az alkalmazkodás nem az erőssége: akár ezekkel a jelzőkkel is bemutathatnánk Romain Grosjeant, mint versenyzőt. Mi lehetett az oka annak, hogy az F1-es pályafutását hamarosan lezáró francia sosem tudta kiaknázni a benne rejlő potenciált?

Romain Grosjean, Haas F1, on the grid

Romain Grosjean, Haas F1, on the grid

Andy Hone / Motorsport Images

Romain Grosjeantól nem lehet elvitatni, hogy rendelkezik az F1-hez szükséges gyorsasággal. A korábbi Formula Renault, F3, GP2 és Auto GP bajnok F1-es pályafutása során mindössze 2 szezonban maradt alul csapattársával szemben az időmérős párharcok során: Kimi Räikkönen ellen 2013-ban, valamint 2019-ben Kevin Magnussennel szemben.

Grosjean az időmérő edzések során 2012-ben jobbnak bizonyult, mint Räikkönen. 2014-ben és 2015-ben Pastor Maldonadót, 2016-ban Esteban Gutiérrezt, 2017-ben és 2018-ban pedig Kevin Magnussent múlta felül.

Még több F1 hír:

Ami a versenyeket illeti, Grosjean szélsőségességéről vált ismerté: gyakran keveredett értelmetlen balesetekbe, viszont olyan teljesítménnyel is elő tudott rukkolni, mint a 2015-ös belgiumi dobogó.

„A képességeimet illetően az érmének két oldala van: képes vagyok extrát nyújtani, mivel mindig az általam annyira imádott tökéletességre törekszem. Vannak olyan napok, amikor az autó ezt egyszerűen nem teszi lehetővé” – mondta Grosjean, aki számos alkalommal állt dobogón akkor, amikor a Lotus a mezőny legjobb autói közé tartozott.

„Szerintem 2013-ban megmutattam, hogy ha huzamosabb ideig egy versenyképes autóban ülhetek, akkor képes vagyok annak megfelelően teljesíteni. Egy Red Bullban vagy egy Mercedesben szerintem most is így lenne. Egy jó autó azt teszi, amit kérsz tőle. A lehetőségeidet nem szűkíti be a technika, ami nem engedi számodra, ami egyébként lehetséges.”

„Az alkalmazkodás sosem volt a legfőbb erősségem. Szerintem mára azért megtanultam, hogyan kell csinálni.”

Romain Grosjean, Haas F1 Team VF-19

Romain Grosjean, Haas F1 Team VF-19

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

Arra a kérdésre, mit gondol nyers tempójáról, Grosjean így válaszolt: „Nem igazán tudom. Talán sosem hittem el eléggé, hogy egyike tudok lenni a leggyorsabbaknak. Lehet, hogy ez volt az egyik gyenge pontom. Egyszerűen csak nyomom a gázt, és próbálok rájönni, mit lehet kihozni belőle.”

„A Haasnál töltött öt évem alatt sajnos nem állt rendelkezésemre olyan autó, ami igazán feküdt volna nekem. A problémák forrása mindig ugyanaz volt. Az idei évet látva azt hiszem, ez volt a legrosszabb, de tudtam alkalmazkodni, ami sok probléma feltárásában segített.”

„Hiányzott, hogy egy hozzám igazán passzoló autót vezessek. Jó lett volna jobban megérteni az autó az időmérőkön mutatott teljesítményét, kihozni a maximumot, és az ízlésemnek megfelelően vezetni azt. Az elmúlt pár évben ez nem jött össze” – foglalta össze csalódottan Grosjean.

Úgy tűnik, az Alfánál eldőltek a kérdések jövőre 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Verstappen: manapság mindenki túl érzékeny
Következő cikk „Lewis Hamilton, a tízszeres világbajnok” – hamarosan valósággá válik?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország