Grosjean: „Russell egy nagyszerű srác, semmi gondom vele”

Romain Grosjean az incidens ellenére nagyon jó kapcsolatot ápol a Williams újoncával, akivel volt némi afférja a Szingapúri Nagydíj ideje alatt. A francia azonban nem orrolt meg a társára.

Romain Grosjean, Haas F1 Team

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Haas F1 Team francia pilótája sokszor keveredik bajba, vagy ütközik össze az egyik társával. Igaz, ez a sűrű középmezőnyben nem olyan nehéz feladat, viszont Romain Grosjean túl sokat szerepel ezen a listán. A gyenge forma ellenére a Haas azonban mégis megtartotta őt, ami sokakat sokkolt, még a Forma-1 berkein belül is.

Grosjeannak legutóbb a szingapúri versenyen volt egy incidense, amikor George Russell autójával ért össze. A brit azonnal kiesett, addig a francia folytatni tudta. A felek egymást hibáztatták, de megbeszélték a dolgot, és nemrég egy magángépen ültek egymás mellett, jó hangulatban. Ezúttal Romain mondott néhány szót erről.

„Tényleg rendben vagyunk. Minden rendben van közöttünk. Beszélgettünk egymással, és nyilvánvalóan mindig érvelhetsz azzal, hogy több helyet is hagyhatott volna, így akkor elférek a kanyarban. A versenybírák a szobában azonban azt mondták, ez versenybaleset volt. Ott volt Mika Salo is, aki azt mondta, ha George helyében lett volna, ugyanazt csinálja, és ha az én helyemben van, akkor pedig azt teszi, amit én.”

 

„Amikor ott vannak a nagy bukóterek, csak szélesebbre veszed és ennyi, de amikor ott vannak a falak, akkor ezt nem olyan könnyű. Ezekben az esetekben nem tehetsz olyan sok mindent. Sajnálatos, hogy így végződött, mert egyikünk sem ezt akarta. Ha George több helyet hagy nekem, akkor talán más a helyzet, de a döntés szempontjából ugyanaz volt a végeredmény, senki sem hibázott jobban a másiknál.”

„George egy nagyszerű srác, remek a kapcsolatom vele. Ezek a dolgok néha megtörténnek, de nem mindig ilyen könnyű, ha másokról van szó. Vannak olyan versenyzők, akik másképpen reagálnak. Ő okosan gondolkozik, és valójában legutóbb jól szórakoztunk a többiekkel a repülőn, amit meg is osztottam a közösségi médiában. Nagyon jól elvagyunk.”


Egy régebbi felvétel a versenyautózás világából, mely tökéletesen bemutatja azt, hogy adott esetben milyen káosz alakulhat ki a bokszutcában. Ritkán lát hasonlót az ember. Érdemes megnézni a Ferrarikat, hogy mit csinálnak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel: Nem kell sokat beszélnünk Szingapúrról Leclerc-rel
Következő cikk Vettel ünnepelt, csak elfelejtette közvetíteni, de reagált Leclerc-re

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország