Grosjean már a 2020-as Haas volánja mögött (kép)

Romain Grosjean is átesett a tűzkeresztségen, és abszolválta a 2020-as autójának üléspróbáját. A Haas F1 Team versenyzője boldognak tűnik, és hamarosan pályára is gurulhat a géppel, mely február 19-én mutatkozik be.

Romain Grosjean, Haas F1 Team VF-19

Gareth Harford / Motorsport Images

Romain Grosjean a korábbi teljesítménye alapján sokak szerint a csodával határos módon maradhatott a Forma-1 rajtrácsán. A Haason kívül valószínűleg más istálló nem adott volna neki szerződést, de az amerikaiak továbbra is ragaszkodnak hozzá.

Még több F1 hír:

Mondhatjuk ezt annak ellenére, hogy Nico Hülkenberg is elérhető volt a piacon. Több F1-es pilóta és csapatfőnök is meglepődött, amikor kiderült, hogy marad a Grosjean-Magnussen duó. Miután a német az Alfa Romeónál sem lett befutó, elvesztette a helyét 2020-ra.

A tavalyi Haas F1 Team nagyon rosszul sikerült, és a középmezőny első felében visszaestek az utolsó helyekre, már ami a pontokat illeti. Csak a Williamst tudták megelőzni, ami összességében nagyon kevés. Az új autó azonban ismét ott lehet a harcban a 4. helyért, amire többen is pályáznak.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton Justin Bieber egyik leghíresebb számára szórakozik (videó)
Következő cikk Egy tökéletes Haas-festés a Forma-1-ben: reális lehet?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország