Giovinazzi: a pénzes pilóták is „érdemelnek” helyeket

Antonio Giovinazzi szerint azok az F1-es pilóták, akik jelentős anyagi támogatással kerülnek be a sorozatba, „megérdemlik” a helyüket, mivel a kisebb kategóriákban jól szerepeltek.

Nicholas Latifi, Williams, and Lance Stroll, Aston Martin, in the Press Conference

Fotót készítette: FIA

Lance Stroll, Nyikita Mazepin, Nicholas Latifi. Ők mind elképesztően komoly pénzügyi támogatással rendelkeznek, és az édesapák jelentős összegeket fektettek abba, hogy a srácok bekerülhessenek az F1-be. Giovinazzi szerint azonban a korábbi sikereik alapján is van helyük a sorozatban.

Latifi hatszor nyert futamot a Formula 2-ben, Stroll úgy került az F1-be, hogy előtte megnyerte a Forma 3-as Európa-bajnokságot, Mazepin pedig tavaly két versenyen győzött az F2-ben, a bajnokságban pedig az ötödik helyen zárt.

„Más szériákban is megmutatták, hogy tudnak nyerni. Azért vannak itt, mert megérdemlik. Persze a név és a pénz segít, de már bizonyítottak a kisebb kategóriákban” – mondta az olasz az Auto Motor und Sportnak.

Még több F1 hír:

Az ő jövője még nem biztosított az idei év utánra, és Giovinazzi ennek kapcsán arról beszélt, hogy egyelőre nincsen tartalékterve, ha nem kapna ülést 2022-ben. Sokan szeretnének beülni az ő helyére, de a nyomás mindig segített neki abban, hogy jobb legyen.

„Csak 20 hely van az F1-ben. Én mindig nyomás alatt versenyeztem. A Formula 3-ban volt egy indonéz szponzorom, és tudtam, hogy teljesítenem kell, ha előre akarok jutni, és most is ugyanez a helyzet. Jónak kell lennem és akkor maradhatok.”

„Mick is megmutatta, hogy mire képes az F3-as és F2-es győzelmeivel. Ő az eredményei alapján van itt. Akárcsak én. Igazából a Ferrari döntése volt, hogy ő a Haasba kerül, én pedig az Alfa Romeóhoz. Én csak jól akarok menni, aztán majd látjuk” – zárta gondolatát a mezőny egyetlen olasz pilótája.

Todt nem hagyja cserben korábbi pilótáját

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Todt a Mercedesről: Dominancia létezik a futball és a tenisz világában is
Következő cikk Nemsokára megjelenik az F1 2021, sok részletre derült fény a játékról!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország