Giovinazzi: Nagy lépést tehetek azzal, hogy idén is Kimi lesz a csapattársam!

Antonio Giovinazzi, az Alfa Romeo versenyzője elmondta, örül annak, hogy az egyszeres világbajnok Kimi Räikkönen 2021-ben is a csapattársa lesz, és véleménye szerint még mindig a mezőny egyik legjobbja a finn.

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo and Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo and Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo

Charles Coates / Motorsport Images

2020 közepén még kérdéses volt az Alfa Romeo csapatának 2021-es párosa, végül október vége felé a svájci-olasz istálló bejelentette, hogy továbbra is Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi fogja alkotni a duójukat, ez pedig azt jelenti, hogy a finn és az olasz a harmadik közös szezonját kezdheti meg márciusban.

A 2020-as idény folyamán Giovinazzi és Räikkönen is 4 ponttal zárt, ami az Alfa Romeónak a konstruktőri világbajnokság nyolcadik helyére volt elég. Az olasz pilóta a Motorsport.com-nak adott nyilatkozatában kiemelte, sokat jelentett a fejlődése szempontjából, hogy 2007 világbajnoka lett a csapattársa a Forma-1-ben.

Még több F1 hír:

„Azt gondolom, hogy még egy lépést tehetek azzal, hogy Kimi lesz mellettem jövőre is. Nagyon fontos lesz számomra, hogy őt figyelhetem, ugyanis ahogy azt már sokszor elmondtam, szerintem még mindig a mezőny egyik legjobbja, főleg a versenytempó és a futam kezelésének a területén. Örülök, hogy vele folytathatom.”

Giovinazzi nem titkolja, hogy a 2019-es szezonban még gyakran leutánozta Räikkönen versenyhétvégékre való készülését, viszont tavaly már nem így tett, mivel tapasztaltabbá vált:

„Amikor 2019-ben leigazolt az Alfa Romeo, akkor még próbáltam Kimi oldalára fókuszálni. De 2020-ban már több tapasztalatom volt, tudtam, mit akar a csapat, ahogy azt is, hogy mi fekszik nekem – főleg a különböző pályákon és a különböző körülmények között.”

 

„A tapasztalat nagy különbséget jelent minden kategóriában, de talán ez a Forma-1-ben még hatványozottabban igaz. Szerintem 2021-ben még ennél is felkészültebbnek fogom érezni magam, hiszen már két teljes szezon áll mögöttem.”

„A célom, hogy még kényelmesebben érezzem magam az autóban és a csapatnál is. Ilyen szempontból már tavaly is nagyot léptem előre, de 2021-nek még több önbizalommal fogok nekivágni” – mondta Giovinazzi.

Visszatérő F1-es világbajnokok – melyik kategóriához tartozik majd Alonso?


A 20-as évek Bentley-jétől és a 30-as évek Toyotájától kezdve egészen a modern éráig – ismerd meg az összes autót, amely diadalmaskodni tudott a Le Mans-i 24 órás versenyen!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A mezőny negyede már elkapta a koronavírust: „Ez elfogadhatatlan”
Következő cikk Marko: Nem hinném, hogy Vettel veszélyes lenne ránk az Aston Martinnal

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország