Gasly szerint az eső jót tenne a Toro Rosso taktikájának

Pierre Gasly a hatodik helyen végzett az Orosz Nagydíj második szabadedzésén, a francia versenyző megelőzte a Red Bull-lal versenyző Alexander Albont is, akit az osztrákok a nyáron ültettek a helyére.

Pierre Gasly, Toro Rosso, meets fans

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

Pierre Gasly remekül teljesített a szocsi pénteken, a Toro Rosso versenyzője hatodik helyen zárt a második szabadedzésen, vagyis visszatérése óta ismét hozza tavalyi formáját. A francia nagyon elégedett volt a tempójával, ugyanakkor motorcsere miatt rajtbüntetést fog kapni a szombati időmérő után, ennek fényében még nem tudja, hogy mi lenne az üdvözítő taktika.

"Meg kell még vizsgáljuk, hogy mi lesz a jó taktika szombatra, mert a büntetés miatt hátrébbről indulunk, és használt gumikkal sem szeretnénk rajtolni. Nem tudom, hogy akarunk-e a Q3-ban szerepelni, de persze a 15. helyről sem akarunk indulni. Ezt még meg kell beszéljük ma este, hogy mi a legjobb a csapatnak, és mit kellett ezért szombaton tenni" - jelentette ki Gasly.

 

"Az új belsőégésű motor nem dob a teljesítményen, nagyjából ugyanazt tudja, mint az elődje, amit Monzában, Spában és Szingapúrban használtunk. Ugyan nem sokkal erősebb, de engem megnyugtat a teljesítmény, még ha a Ferrari ezen a téren még elől jár" - jelentette ki a francia, aki a pénteki napon éppen csapattársával, Daniil Kvjattal került közel az ütközéshez, a két Toro Rosso-pilóta véletlenül majdnem koccant.

"Megbeszéltük az esetet, hirtelen nem vett észre, szóval semmi gond. Egy kicsit közel volt, épp elképzeltem, hogy mire készülhet, mert épp jött ki a bokszból, de a végén elnézést kért" - mesélte a francia, aki az eső lehetőségének fényében, izgalmas időmérőre számít. "Szeretni fogom, mert az eső mindig elég izgalmas, szeretek vizes pályán vezetni. Jó móka, és a büntetésünk fényében még jól is jöhet, és akár meg is lehet a Q3 is, úgy, hogy még meg is maradhat a szabad gumiválasztás a futamra."

Kvjat a pénteki második tréningen a 12. helyen végzett a második szabadedzésen, ugyanakkor a középmezőny szorosságára jellemző, hogy míg a hatodik Gasly 1,8 mp-re maradt el az élen záró Verstappen idejétől, addig Kvjat hátránya a csapattársával szemben mindössze 3,5 tized.


Ez az eset még a 2011-es Szingapúri Nagydíj ideje alatt történt a JK Racing Asia szériában, ahol egy kerék a kerék elleni kontakt után a pilóta igen keményen csapódott neki a falnak. Szerencsére nem történt súlyos sérülés.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Újra Mercedes-motort használhat a McLaren
Következő cikk A Ferrarinak idén már nem lesznek jelentős fejlesztései

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország