Gasly: sokkal nagyobb potenciál van az Alpine-ban, mint vártam

Pierre Gasly múlt héten vezethette először Abu-Dzabiban új csapata autóját a szezonvégi teszten, és a csapat máris felülmúlta várakozásait.

Pierre Gasly, Alpine A522

Mark Sutton / Motorsport Images

A francia pilóta egy teljes napon keresztül ismerkedhetett az Alpine idei konstrukciójával, és életében először vezethetett olyan autót, ami nem a Red Bull-család kötelékéhez tartozik.

Gasly a teszt után elmondta, nagyon pozitív meglepetések érték és úgy látja, elég jól sikerült alkalmazkodnia a környezetváltozáshoz. „Az elején eléggé meglepő volt, de sikerült elérnünk, amit akartunk“ - mondta az AlphaTauritól távozó pilóta.

„Nagyon gyorsan alkalmazkodtam az autóhoz, és most már nagyon is értem, miért lettek negyedikek a konstruktőri versenyben. Minden értelmet nyert számomra, szóval nagyon izgatottan várom a folytatást“ - fogalmazott Gasly.

Még több F1 hír:

Arra a kérdésre, hogy a teszt megerősítette-e az Alpine-ba vetett hitét, úgy válaszolt, hogy még annál is jobb az összkép, mint amire számított.

„Azok alapján, amit eddig láttam, elmondhatom, hatalmas tapasztalattal rendelkezik a csapat, a mérnöki részlegtől a garázsig. Még nem láttam mindent, el kell utaznom Enstone-ba, és meg kell néznem az összes létesítményt, egészen lenyűgöző, ahogy ezt a tesztnapot megközelítették“ - vélekedett a francia.

„Sosem könnyű helyzet, amikor egy csapathoz új ember érkezik, két nappal korábban még egymás ellen versenyeztünk, szóval gyorsan történnek a dolgok. Ezzel együtt nagyon befogadók voltak és nagyon pozitív a hangulat, ami ígéretes a jövőre nézve“ - tette hozzá Gasly.

Gaslynak mindössze másfél napja lesz az előszezoni teszt során, hogy alkalmazkodjon az Alpine 2023-as autójához a bahreini szezonnyitó előtt, hiszen a szokásoknak megfelelően megosztva látják majd el a tesztfeladatokat csapattársával, Esteban Oconnal.

 

A francia versenyző egyébként hivatalosan januárban csatlakozik az Alpine-hoz, hiszen még kötelezettségei vannak az AlphaTaurinál, de a pilóta szeme előtt már teljes mértékben az új csapata és a jövő évi bajnoki versenyfutás lebeg.

Ki csap le Binottóra? Már három csapat érdeklődik a Ferrari csapatfőnökének szolgálataiért

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ecclestone: az F1-nek köszönetet kéne mondania Verstappennek
Következő cikk Perez: azt hallom, hogy az Aston Martin nagyon erős lesz 2023-ban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország