Gasly megint nagyot ment, de nem látta Vettelt

Pierre Gasly többek között a Sebastian Vettel elleni csatájára is kitért, ami akár kieséssel is zárulhatott volna, de nem így lett. A Toro Rosso francia pilótája remek munkát végzett a 8. helyen.

Pierre Gasly, Toro Rosso STR14, scrapes his front wing

Fotót készítette: Lionel Ng / Motorsport Images

Dr. Helmut Marko, a Red Bull Motorsport tanácsadója Pierre Gasly visszafokozásakor azt mondta, a francia még előzni sem szeret, többek között emiatt is küldték el a csapattól. Nos. Ma Szingapúrban ismét bizonyította, hogy ez nem teljesen így van és nagyszerűen végezte el a feladatát.

Még több F1 hír:

„Szeretem az ilyen vasárnapokat, mint ez, bár valóban nem volt túl könnyű. Szingapúrban mindig nagy kihívás vezetni, és sosem tudhatod, hogy mi fog történni. Kellemes csatákban volt részem, és azt hiszem, ez egy remek eredmény. Sikerült pár nehéz helyzetből visszajönnünk, és elégedett vagyok azzal, amit ma csináltunk, még akkor is, ha volt előttünk egy elérhető hely.”

„Odakint csak keményen nyomtam, amikor lehetett, és sikerült is néhány autót megelőznöm, szóval remekül éreztem magam. Ez egy jó hétvége volt számomra, és ismét fontos pontokat szereztünk a bajnokságban, addig a riválisaink talán többet küszködtek. Izgalmas volt odakint, de mindent rendben csináltunk.”

„A Vettel elleni csata? Hogy őszinte legyek, nem láttam, hogy jön. Nagyon messziről vetődött be, és amikor befordultam a kanyarba, már csak az orrát láttam. Szóval elég későn nyitottam, de szerencsére nem értünk össze egymással. Nem volt ezzel gondom, és voltak még más csaták is. Persze mindig kissé frusztráló, amikor úgy érzed, hogy gyorsabb is lehetnél, de még a DRS-zónában is csak vonatozol, és nem igazán tudsz előzni.”

 

„Személy szerint nagyon óvtam a gumikat, legalábbis amennyire csak lehetséges volt, miközben nyomtam neki, amikor szabad levegő volt előttem. A kiállás után a 12. helyen voltunk, ami nem volt ideális, de a vége felé ismét ott volt a lehetőség és meg is csináltuk, Sokat jöttünk előre. Az egész versenyt tekintve a 9. és a 10. helyen haladtam, szóval ez egy reális eredmény. A futam elején elég lassúnak éreztem magam, és azt gondoltam, hogy a mögöttem lévők sokkal gyorsabbak. Nem tudtam, hogy mi lesz, de végül jól jöttem ki ebből.”

„A csapat különösen jó munkát végzett ma. Az egész csapat dicséretet érdemel. Egyre inkább felveszem velük a ritmust és úgy érzem, hogy hétvégéről hétvégére fejlődöm. Elégedett vagyok ezzel az előrelépéssel, amit az elmúlt néhány hétben tettünk. Remélhetőleg ez folytatódni fog a következő pár futamon. Most úgy érzem, többet tehetek, mint az idény első felében, ami számomra természetes.”


Lewis Hamilton már a McLarennél is kipróbálhatott pár nagyon érdekes és legendás autót. Ezek közül a legértékesebb a Mercedes W125 volt, ami 1934-ben mutatkozott be.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc nem érezte fairnek a stratégiát
Következő cikk Giovinazzi vezetett is, végül 1 pontot szerzett

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország