Gasly jól ment, de nem bízza el magát

Pierre Gasly elégedett lehet a pénteki edzésnapjával, hiszen délelőtt a hatodik, délután pedig a negyedik lett. A gyors egyenesek már Belgiumban is kedveztek az AlphaTauri kis légellenállású csomagjának, és Monza látszólag még jobb lehet majd számukra.

Pierre Gasly, AlphaTauri

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

A francia versenyző érthető módon boldogan értékelt a nap végén, és bizakodva tekintett előre a hétvége további részére. „Ez volt messze a legjobb péntek eddig a szezonban. Hatodik és negyedik hely. Az autót igazán jónak éreztem. Tudtam nyomni, futottam pár jó kört, és egész komfortosan éreztem magam az autóban.”

„Pozitív péntek volt ez. Sajnos azonban volt egy kis gond a lengéscsillapítóval a hosszú etapom végén. Emiatt hamarabb meg kellett állnunk. Általánosságban véve viszont boldogok vagyunk. Amikor arról kérdezték a franciát, hogy szerinte miért voltak ilyen gyorsak, ő nem igazán tudott rá válaszolni.

Még több F1 hír:

„Hát, igazából ötletünk sincs! Már az is meglepett minket, hogy ennyire elöl voltunk. Azt hiszem, hogy a monzai beállítás az alacsony leszorítóerővel látszólag remekül működik. Holnap még kicsit persze javulhatunk, és meglepetések is lehetnek, főleg az új motormódok miatt. Vigyáznunk kell azért.”

Gasly ezen eredmények után magabiztosan várhatja a következő két napot, főleg, hogy eddig kiválóan teljesít ebben a szezonban. Elbízni azonban még nem akarja magát.

„Azért még óvatosnak kell lennünk. Tényleg jó péntekünk volt, ez nem vitás. Nyilván elég magabiztosak vagyunk a holnap miatt, de annyira szoros, főleg az időmérős szélárnyékozás miatt. Fontos lesz jól csinálni.”

„Láttuk, hogy milyen káosz volt már az FP2-n is. Senki nem akart elsőnek menni. Holnap még rosszabb lehet majd. Érdekes lesz, az biztos, de a vasárnap szempontjából elég magabiztos vagyok, hogy izgalmas versenyt futhatunk majd” – bizakodott Gasly egy újabb szép eredményben.


Bemutatták a Gran Turismo 7-et: egészen elképesztő lesz

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel, Leclerc: az autó nehezen vezethető, kemény futam vár ránk
Következő cikk Abiteboul szerint ez veti vissza a Red Bullt évek óta

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország