Az AlphaTauri és a bajnoki cím? Gasly szerint lehetséges lenne...

Pierre Gasly úgy gondolja, hogy nem az a kérdés, Max Verstappen világbajnoki címet ünnepelhet-e a Forma-1-ben, hanem sokkal inkább az, hogy mikor. A francia maga is szívesen harcba szállna az elsőségért.

Pierre Gasly, AlphaTauri, in Parc Ferme

Pierre Gasly, AlphaTauri, in Parc Ferme

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Max Verstappen mindössze 17 éves volt, amikor a 2015-ös Ausztrál Nagydíjon bemutatkozott a száguldó cirkuszban, és azonnal látni lehetett, hogy a holland a sorozat következő éveinek egyik meghatározó alakja lesz.

Az utóbbi években Verstappen egyre érettebben áll hozzá a versenyzéshez, most már valós fenyegetést jelent Lewis Hamilton végső győzelmére, Gasly pedig úgy véli, hogy a holland hamarosan odaérhet az F1 csúcsára.

„Max már ott van, csak idő kérdése, hogy világbajnok legyen egy olyan autóban, amely lehetővé teszi számára a bajnoki címet” – mondta el a francia a RaceFans kérdésére, majd hozzátette, hogy szerinte Leclerc is ott lesz a bajnoki küzdelemben.

Még több F1 hír:

„Ő egy remek pilóta. De úgy gondolom, hogy kicsit még várnunk kell arra, hogy harcban lehet-e. Úgy gondolom, hogy Max és Charles megmutatták, hogy megvan bennük a potenciál ahhoz, hogy ott legyenek” – tette hozzá Gasly, aki szívesen csatlakozna a duóhoz.

„A sportban vagyok, dolgozom és edzek minden nap, hogy egy napon olyan pozícióban lehessek, hogy küzdhessek a világbajnoki címért. Csakis a győzelmekért és a bajnoki címért akarok harcolni, ez a célom.”

Még több F1 hír:

„Jó néhány évről beszélünk, mert nyilvánvalóan nem lehetsz egy-két éven belül egy top csapatnál, ez egy hosszú távú projekt” – mondta el Gasly, aki szerint az AlphaTauri túl kicsi csapat ahhoz, hogy beleszóljon a bajnoki harcba.

„Azt hiszem, ma még nem, túl kicsi a csapat. De akkor, ha tényleg belerakják az erőforrásokat, a pénzt, az infrastruktúrát, miért ne? Láttuk a MotoGP-ben, hogy néhány gyári csapat és privát csapat küzdhet a legjobb csapatok ellen. Ha a szabályozás ebbe az irányba halad, mindez lehetségessé válna.

Hamilton: A Mercedes pengeélen táncol a W12 egyensúlyával…


Az Ed Carpenter Racing-Chevrolet versenyzője, Rinus VeeKay komolyat bukott az indianapolisi pályán az Indy 500-as teszten, amit sajnos nem úszott meg sérülés nélkül: eltört az ujja.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Steiner: „Kis” különbségek vannak a motorok között, a Ferrari is felzárkózott
Következő cikk Max Verstappen még sohasem vezette a bajnoki ponttáblázatot – talán Portimaóban?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország