Gasly bokszutcai rajtra számít a holnapi futamon

Pierre Gasly elképesztően csalódott lehet, hiszen a sprintkvalifikáción már az első körben balesetet szenvedett, ami azt jelenti, hogy a vasárnapi viadalon az utolsó helyről indulhat majd. Az ő esete is megmutatja, hogy milyen kockázat rejlik ebben a formátumban.

Pierre Gasly, AlphaTauri AT02

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Pedig a francia nem is kockáztatott, egyszerűen csak balszerencséje volt. A rajtja rendben volt, utána viszont az 1-es kombinációban Daniel Ricciardo hirtelen visszavett, mert nem akart nekimenni Max Verstappennek, Gasly pedig ezt nem tudta időben lereagálni, és minimálisan hozzáért az ausztrál autójához.

Ez azonban elég volt ahhoz, hogy megsérüljön az első szárnya, amely aztán a következő gyors kanyarban hirtelen levált az orrkúpról, és az AlphaTaurit a kavicságyba küldte, végül pedig csak a gumifal tudta megállítani őt.

A francia ugyan nem sérült meg, de a hétvégéje ezzel lényegében el is úszott. „Nyilván nagyon-nagyon csalódott vagyok, mert jól indultam a közepeseken, bekerültem Lando és Lewis mellé, de az első kanyarban megleptek, nem számítottam Daniel visszalassulására, és picikét hozzáértem.”

Még több F1 hír:

„Nem láttam, mennyire súlyos, utána viszont a légterelő bekerült az autó alá a 3-as fordulóban, én pedig egyenesen a fal felé tartottam, mivel minden irányítást elveszítettem, nem fordult az autó semerre.” Gasly tudja, hogy nehéz dolga lesz holnap, de azért nem adja fel a küzdelmet.

„A pontszerzés a cél, mert a 14., 11. vagy a 18. hely nem számít, mert ugyanúgy nulla ponttal távozol, szóval mindent megpróbálunk, hogy legalább egyetlen egységet szerezzünk. A futamot kívülről néztem, ami nem volt jó, de legalább adhat pár ötletet.”

„Sajnos egyetlen előzést sem láttam, tehát nem tudom, ma este talán ismét megnézem a versenyt, hogy kiderüljön, mi történt. Meg kell értenünk, miért volt ma olyan kevés helycsere, és elő kell állnunk valamivel. Talán a bokszból rajtolok majd, a futam jóval hosszabb lesz, és a mai győztes mellől kezdhetek” – utalt Bottasra, aki szintén visszasorol majd a mezőny végére.

„Mindent megpróbálunk majd a visszazárkózás érdekében. Visszatérünk, de a 11. hely nem jelent semmit, tehát trükkös lesz előzni, viszont tudjuk, hogy bármi lehetséges.”

Ricciardo rá akar menni a futamgyőzelemre is!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton rajtavesztett a sprinten, nem is volt boldog
Következő cikk A Ferrarinak ennyire futotta most, a versenyen azért mindent beleadnak majd

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország